A huszonkettedik részben Vészi Endrének, a méltatlanul elfeledett költő, író életrajza következzen:
Vészi Endre (Budapest, 1916. október 19. – Budapest, 1987. július 9.) Kossuth-díjas magyar költő, író.
Életpályája
Apja szappanfőző volt. A polgári iskola elvégzése után a vésnökmesterséget tanulta ki, a Geduldiger cégnél dolgozott 1932–1938 között. 1934-től jelentek meg versei a következő újságokban: Népszava, Nyugat, Szép Szó, Pesti Napló,Magyar Csillag, Munka, Válasz. Első verseskötete 1935-ben jelent meg. 1937-től közéleti cikkei, szociográfiai riportjai. Első regénye, a Felszabadultál 1937-ben elnyerte a Pantheon könyvkiadó Mikszáth-díját. 1942-től munkaszolgálatos, koncentrációs táborok foglya. 1945-ben tért haza, és még ugyanebben az évben a Népszava munkatársa lett 1951-ig. 1948-tól folyamatosan jelentkezett kötetekkel, hangjátékokkal, színdarabokkal, filmekkel, tévéjátékokkal. 1950-ben feleségül vette Dlabola Margitot. Az Írószövetség titkára 1955–1956 között. 1956-ban lemondott tisztségéről. Az Irodalmi Újság 1956. Szept. számának betiltása után lemondott tisztségéről.
1948-től folyamatosan jelentkezett kötetekkel, hangjátékokkal, színdarabokkal, filmekkel, tévéjátékokkal: Az elveszett fátyol (hangjáték 1948), A titkárnő (színmű, 1955-ben a Katona József Színház), Különös ismertetőjel (film, 1955). Angi Vera c. regényéből világsikert aratott film készült (1978), Statisztika c. hangjátékát világszerte sugározták (1964), Távolsági történet c. tévéjátéka (1969) elnyerte a Monte Carlo-i filmfesztivál legjobb forgatókönyv díjat, az Arany Nimfát.
A magyar novellahagyomány mesteri folytatója. Ember és árnyék (válogatás 1975), Árvai bolyongásai (válogatás 1987), Angi Vera és a többiek c. novellagyűjteményével elindult összes műveit tartalmazó életmű-sorozat (Magvető, 1979).
A Magyar Televízió portréfilmet készített róla (1981, 1986).
Levelezése és műveinek bibliográfiái összeállítása a Petőfi Irodalmi Múzeumba került.
Művei
Versek
· Végy Oltalmadba (1935)
· Ünneprontó (1936)
· A fekete rév (1944)
· Boldog grafikon (1949)
· Csillagtérkép (1956)
· Fohász szigorúságért (1961)
· Arckép ezer tükörben (1964)
· A varázsló kalapjában (1967)
· Visszapillantás a jelenbe (1969)
· Jövő teleim emléke (1972)
· A teljesség igézetében (1974)
· Titokzatos párhuzamok (1977)
· Farsangi király (1979)
· Értünk is fussatok paripák (1981)
· Folytatólagos vallomás (1981)
· Hattyú az udvar fölött (1983)
· Hány perc a nyár? (1986)
· Az ittmaradó város (1989)
· A magyar költészet kincsestára 70.kötet V.E. válogatott versei (1998)
Prózák
· Felszabadultál (1937)
· Gyerekkel a karján (1938)
· Elsüllyedt Budapest (1946)
· Muszka Pista (1946)
· Egy lopott ló története (1946)
· Mire tavasz lesz (1947)
· A két vöröshajú (1948)
· Lakoma hajnalban (1960)
· Darazsak támadása (1964)
· Aranyszoba (1966)
· Vendég az esküvőn (1968)
· Kőzene (1969)
· A hosszú előszoba (1970)
· A túsz zavarbaejtő halála (1972)
· Tériszony (1973)
· Ember és árnyék (1975)
· Bukósisak (1973)
· Inkognitóban Budapesten (1976)
· Nyitott ház (1977)
· Angi Vera (1977)
· Angi Vera és a többiek (1979)
· A tranzitutas (1979)
· Estély az Izabellán (1980)
· A messziről jött ember (1982)
· Tűréshatár (1982)
· Ember a retikülben (1984)
· A gyökérember és a sziréntulajdonos (1984)
· Kéz a levegőben (1985)
· Le az öregekkel (1985)
· Árvai bolyongásai (1987)
· Forró drót (1989)
· Az ezüst kehely (1995)
Színművek
· A titkárnő (1955 Katona József Színház)
· Fekete bárány (1957 Jókai Színház)
· Varjú doktor (1959 Madách Színház)
· Árnyékod át nem lépheted (1960 Jókai Színház)
· Don Quijote utolsó kalandja (1962 Jókai Színház, 1986 Gyulai Várszínház és Veszprémi Petőfi Színház)
· Madarak (1962)
· Hajnali beszélgetés (1963 József Attila Színház)
· Ember a szék alatt (1964 Pécsi Nemzeti Színház)
· Statisztika (1967 Irodalmi Színpad)
· Kettévált mennyezet (1968 Győri Kisfaludy Színház)
· Üvegcsapda (1969 Budapesti Katona József Színház)
· A hosszú előszoba (1972 Madách Színház)
· Szuperhallás (1979 Győri Kisfaludy Színház)
· A sárga telefon (1984 Játékszín)
· Le az öregekkel (1987 Nemzeti Színház)
Filmek
· Az utolsó kör (1968, rendező: Gertler Viktor)
· Tiltott terület (1969, rendező: Gábor Pál)
· Angi Vera (1978, rendező: Gábor Pál)
· Kettévált mennyezet (1982, rendező: Gábor Pál)
Összegyűjtött hangjátékai
· A piros oroszlán (1962)
· Hangok és sorsok (1966)
· A piros oroszlán (1971)
· Félhomályos zóna (1976)
· Jóisten farmerben (1985)
Díjai
· Mikszáth-díj (1937)
· József Attila-díj (1950, 1955, 1965)
· SZOT-díj (1970)
· Kossuth-díj (1978)
· Pro Urbe-díj (1982)
„..Ennek az írásnak, saját versemet idézve, adhatnám ezt a címet is: Hazám az anyanyelvem. Vagy kibővítve: honosítási okiratom. Kisgyerekkoromtól mind a mai napig, szüleim helyzetét is élesen figyelve, úgy éreztem, sorsom a körkörös védtelenség lenne, ha nem ruházott volna fel valami belső megmásíthatatlan rög-eszmém azzal a nagyzoló, de mindenképpen megindító hittel, hogy személves balsorsomban, helyenként életem nyílt fenyegetettségében, a magyar költészetet is bántalom éri.
Erre gondoltam 1945 április első napjaiban - ki tudja hanyadikán! - amikor egy sokkilométeres deportált láncban, kavargó hóesésben keresztültántorogtam az eisenerzi hágón, motoros SA és SS őrök kíséretében. Kétoldalt, a reszkető hó mögött, az osztrák Alpok, a halál , bástyafalai. Kart karba kellett öltenünk, testünket egymásba lakatolva, biztonsági okokból, minden szökési kísérlet megelőzése végett. S ekkor, abban a kékesfehér gomolygó lázban, egy félkarú őr, megmaradt bal kezével ritkítani kezdte a dülöngő menetet, mint aki így is bizonyítja, a félkéz is teljes értékű tud tenni egy fanatikus őrjöngés szolgálatában. S hogy a fogyatkozó fejadagban nem méltatlanul részesül! Így lőtték ki karomból azoknak a hónapoknak tüzében edzett barátomat. Keze kicsúszott a karomból, s amikor visszapillantottam, ott ült az úton, a puhán kékesfehér hóesésben, csodálkozó arccal, szája sarkában a vér vastag fonalával.
Félóra alatt ötvennégy ember esett áldozatául egy célozni és ölni képes bal kéz rémuralmának, míg végül - a háború utolsó heteiben voltunk-egy Gestapo-tiszt sárga kisgépkocsiján soraink mellett végigrohanva, erélyesen véget vetett a gyilkolásnak.
Ha engem is lekaszál, gondoltam a következő éjjelen az eisenerzi Gőring-acélművek egyik barakkjában, megöl egy magyar költőt.
Miért szedem elő valamelyik titkos zsebemből a rettenetnek ezt a megdermedt cseppkövét? Mert származástörténetem egyik adalék. Holott beszélhetnék másról is, mindenekelőtt a gyerekkoromról. Az ötemeletes bérházról az Akácfa utcában, ahol egy udvarra nyíló, kisméretű kétszobás lakás félhomályában megszülettem. Anyám gyengéden előd-tisztelő kívánságának megfelelően, egy bábaasszony segítségével. A csecsemő körül családi és baráti gyűrű. Barna anyám aranyszőke húga, aki szerint (ma 84 éves), burokban születtem, tehát szerencse fia vagyok; apám, nagyszámú testvéreivel, valamint apám társai, kollégái a hivatásban, szappanfőző segédek, kismesterek, meg a nálam hét évvel idősebb fivérem. És magasba emelkedett apám kezében a kispohár, amelyen megcsillant a villanyfény, telitöltve egy ma már alig ismert lengyel pálinkával, az ánizsos benyovkával. Kellő öntudattat hajolhatott az újszülött fölé, már évek óta a maga embere volt, mester, főbérlő. Korán önállósította magát, tizenöt éves korában jóval idősebb nővéréhez költözve, elhagyta a fanatikus, ótestamentumian szigorú apai házat és inasnak állt.
Végigvándorolt a Meister szappangyár, a KIein és Fiai, a Schön testvérek, a Baeder Illatszergyár, a Flóra és a Hutter és Lever üzemein, hogy a maga két vagy három elemijével a szappanfőző szakma egyik kiváló mesterévé legyen. S akit mindhalálig 1945 októbere így is tartottak számon.
Korai gyerekkorom. Elsősorban szülőutcám, az Akácfa utca, amely a Rákóczi útból indul, felső horizontján a már eltűnt Nemzeti Színház, szép tömör épületével, torkolatában a kúriasárga Teréz-templommal, amelynek bölcs, életszerető plébánosa a monda szerint zsidó származású volt és így a nyilas korszakban Jézussal együtt az üldözöttek közé számított.
Ez a hol keskeny, hol kitáguló kőmeder, benne a csarnokkal, amelynek tetőzete átível a Klauzál térre, a Búfaló nevezetű vendéglővel, ahol egy-egy kiadósabb verekedés közben pisztolylövés is dörrent, a tizennégyes számú múlt századi földszintes házzal, öblös udvarában minden fuvarra kész négykerekű kézi vontatású kocsikkal - igen ez az utca, ellentétben szép nevével, egyetlen szál zöldet, lombot, virágot sem nevelt. Akácfa-utca, sosem volt akácfa!
Az előbb említett földre lapuló házban nagyrészt cigánycsaládok laktak, muzsikusok, házalók, alkalmi munkások. Itt nevelkedett egy gyerekkori barátom, később neves prímás, Torma Tóni, aki a fölszabadulás után nekem és szerelmemnek, Margitnak, a Trombitás nevű vendéglőben már nem is a fülünkbe, de a homlokunk mögé muzsikálta nótáit, népdalait, slágereit. …”
|
(Hattyú az udvar fölött: Pályám emlékezete, részlet)
Forrás:
Wikipédia