A 23. részben a XX. század egyik legnagyobb komikusának, Latabár Kálmánnak az életrajza következzen:

Latabár Kálmán (Kecskemét, 1902. november 24. – Budapest, 1970. január 11.) Kossuth-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész, ahogy rajongói – főként a gyereknézők – nevezték: Latyi, talán a legnépszerűbb magyar komikus volt a 20. században. Híres színészdinasztia leszármazottja: dédapja Latabár Endre, nagyapja Latabár Kálmán Árpád, apja id. Latabár Árpád, mindannyian neves színészek voltak. Fia, ifjabb Latabár Kálmán szintén színész.

Szülei Latabár Árpád színész és Deutsch Ilona színésznő. Apja öccse, ifj. Latabár Árpád születését (1903) követően egy évvel elhagyta a családot, így anyjuk nevelte egyedül a két gyermeket. Az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumban érettségizett. Az ifjú Kálmán Rákosi Szidi színésziskoláját végezte el, és 1922-ben a Várszínházban táncos komikusként lépett először közönség elé. Kezdetben a Fővárosi Operettszínházhoz szerződött, majd 1927-1933 között Árpád öccsével együtt zenés artistaszámokkal turnézott külföldön. Többek között a világhírű rendező, Max Reinhardt színházában is felléptek (A két Ajax;Offenbach: Szép Heléna), aki az európai fiatal színésznemzedék legjobbjának tartotta a testvérpárt. A kritikusok Buster Keatonhoz és Chaplinhez hasonlították őket. Hazatérését követően különböző fővárosi zenés színházakhoz szerződött, első filmje 1937-ben készült el. 1937. augusztus 28-án Budapesten,feleségül vette Walter Katalint, Walter István és Brandeisz Erzsébet lányát. 

Latabár Kálmán akkor már híres színész volt, így esküvője nagy társasági eseménynek számított, apja viszont már kiöregedett a szakmából. Kálmán megüzente az apjának, hogy gondoskodik róla hátralevő életében anyagilag, ha megteszi azt, hogy esküvőjén karonfogva jelenik meg beteg, de még mindig hites feleségével.

Így történt azután, hogy idősebb Latabár Árpád betoppant egykori, rég nem látott feleségéhez a Népszínház utcába, kezet csókolt, karját nyújtotta és gyengéd udvariassággal viselkedett vele a szertartás alatt. A Bristol-beli ebéden a tósztok végén az öreg Latabár fölkelt pohárköszöntőt mondani. Megindítóan szép szavakkal szólította fel a jelenlevőket, hogy ürítsék poharukat annak az asszonynak az egészségére, aki a fiatal férjnek életet adott, áldozatkészen dolgozott érte és nagyszerű nevelésben részesítette. Könnyekig hatott meg mindenkit a vén lump érzelmes megtérése. Miközben könnyeiket törölgették, Latabár oldalt fordult, s mint színész a nagyjelenete után, úgy kérdezte: "Milyen voltam?"

A születendő gyermekek megegyezésük szerint az anya vallását követték, így fiukat, az 1938-ban született Kálmánt - aki ugyancsak a színészmesterséget választotta hivatásul, - római katolikusnak keresztelték. A vészkorszakot (zsidóüldözést) Kálló Ferenc tábori esperesnek (akinek rajta kívül Básti Lajos, Egri István, Karinthy Ferenc, Képes Géza és Weinstein Pál is) valamint dr. Konrády László belgyógyásznak köszönheti megmenekülését, akik 1984-ben, ill. 2004-ben kapták meg az Igazak kitüntetést a Yad Vashem intézetben.

Latabár Kálmán 1945-től haláláig a Fővárosi Operettszínházban játszott. Máig emlékezeteset alakított mint Menelaosz (Offenbach:Szép Heléna), Bóni (Kálmán I.: A Csárdáskirálynő), Frosch (Strauss: A denevér), Nyegus (Lehár: A víg özvegy).

Kiváló tánctudású komikus volt, akinek rögtönző és karikírozó készsége féktelen komédiázó kedvvel párosult. Méltatlankodó hanghordozása, félszeg mozgása, virtuóz „ügyetlensége”, egyéni humora nagy népszerűséget biztosítottak számára. Gyakran lépett fel Árpád testvérével groteszk duett számokban. Minden szerepére hallatlan gonddal készült, színpadi „rögtönzései” sikerének titka a sokszoros próba, a pontos begyakorlás volt. Játékával senkit sem állított pellengérre, szerette az embereket, felszabadult kacagásukat. Munkásságát 1950-ben Kossuth-díjjal ismerték el, ugyanabban az évben érdemes művész, 1953-bankiváló művész lett.

Egyre súlyosbodó cukorbetegségben szenvedett, az eredményes kezelést nehezítette a színészi mesterséggel járó állandó stressz és a rendszertelen életmód. Állapota 1970-ben válságosra fordult, január 11-én végleg eltávozott, de kiváló alakításainak emlékét máig őrzi az utókor.

Főbb színpadi szerepei

·         Bóni (Kálmán I.: A Csárdáskirálynő)

·         Mujkó (Sárközy I.: A szelistyei asszonyok)

·         Menelaos (Offenbach: Szép Heléna)

·         Fritz (Jacobi V.: Leányvásár)

·         Baracs Matyi (Gárdonyi G.: A bor)

·         Saint Hyphotèse (Hervé: Lili)

·         Zsupán Kálmán (Kálmán I.: Marica grófnő)

·         Bumm tábornok (Offenbach: A gerolsteini nagyhercegnő)

·         Bogdán Szuszik (Miljutyin: Havasi kürt)

·         Pietro (Suppé: Boccaccio)

·         Dániel (Barabás–Gádor–Kerekes: Állami áruház)

·         Nyegus (Lehár: A víg özvegy)

·         Frosch (Strauss, J.: A denevér)

Főbb filmszerepei

·         Sportszerelem (1936) – első filmje – Cserepes Szigeti

·         Fizessen, nagysád! (1937) – Bukovác Pál, tornatanár

·         Pénz áll a házhoz (1939) – Ficek Benő, táncművész

·         Karosszék (1939)

·         Cserebere (1940) – Tatár István

·         Csákó és kalap (1940)

·         Ismeretlen ellenfél (1940)

·         Édes ellenfél (1941) – Lacika Ödön

·         Behajtani tilos (1941) – Mihály

·         Egy bolond százat csinál (1942) – Dömötör, egy kitalált főúr / Rod Igor Szu Ares gróf (kettős szerepben)

·         Egy szoknya, egy nadrág (1942) – Sóváry Péter, színész / Ál-dúsgazdag madridi özvegy (kettős szerepben)

·         Afrikai vőlegény (1944) – Kökény Tóbiás

·         Könnyű múzsa (1947) – Demeter Pál, zeneszerző – nem mutatták be

·         Mágnás Miska (1948) – Pixi gróf

·         Janika (1949) – Fenek Jenő, író-színpadi szerző

·         Dalolva szép az élet (1950) – Seregély Bálint, bűvész

·         Civil a pályán (1951) – Karikás

·         A képzett beteg (1952)

·         A selejt bosszúja (1951) – Ede

·         Péntek 13

·         Állami Áruház (1952) – Dániel, az áruház női konfekciójának vezetője

·         Ifjú szívvel (1953) – Matejka bácsi

·         Fel a fejjel (1954) – Peti bohóc

·         Micsoda éjszaka (1958) – Tőrös Antal tanár úr

·         Nem ér a nevem (1961) – Gyárfás, a SZOT-üdülő kultúrosa

·         Egyiptomi történet (1963, m.–egyiptomi koprodukció) – Calvarossi, bűvész

·         Latabár Kálmán-est (1968, televíziós show)

·         Irány Mexikó! (1968) – Csoró

·         Bözsi és a többiek (I-II., 1969, televíziós film)

·         Kossuth-díj (1950)

·         Érdemes művész (1950)

·         Kiváló művész (1953)

A végére egy rá jellemző anekdota:

Rózsahegyi Kálmán vadászkalandokat mesél a törzsasztalnál, amikor egyszerre csak megszólal Latabár Kálmán és büszkén mesélni kezd…

- Én már vadásztam medvére is.

- És el is találtad? – kérdezte gyanakodva Rózsahegyi Kálmán bácsi.

- Azt nem mondtam egy szóval se.

- Hogy lehet egy olyan állatot nem eltalálni? – szólt közbe valaki.

- Naiv ember – fordult az illetőhöz a kis Latyi és legyintett egyet -, hiába nagy a medve, ha az a vacak puskagolyó olyan kicsi.

Forrás:

Wikipédia

M.G.P.: Latabárok

http://www.hdke.hu/node/7978