A harminchatodik részben a modern magyar kerámiaművészet egyik megteremtőjének, Kovács Margitnak életrajza következzen:
Kovács Margit (Győr, 1902. november 30. – Budapest, 1977. június 4.) Kossuth-díjas magyar kerámiaművész, érdemes és kiváló művész.
Tanulmányok
Kovács Margit keramikusi tevékenységére hazai és külföldi iskolákban folytatott tanulmányok során készült fel. Jaschik Álmos magániskolájában grafikát, az Iparművészeti Iskolában porcelánfestést tanult 1924-26-ig. 1926-28 között Bécsben sajátította el a keramikusi mesterség alapjait, Hertha Bucher kerámiaműhelyében. Münchenben a Staatschule für Angewandte Kunst intézményében képezte tovább magát keramikusként s ugyanitt szobrászhallgatóként plasztikai formálást is tanult. 1932-ben Koppenhágában tett tanulmányútja során funkcionális használati tárgyak készítésével ismerkedett. 1933-ban a Sevres-i Porcelángyárban a samottos figura és a porcelán zsánerfigurák mintázási technikáját sajátította el. A korongozás technikáját és az érzékeny plasztikai formálást egyesítve tanulmányai után Kovács Margit olyan alkotások sorát kezdte létrehozni, melyek szerencsésen oldották fel a képző- és iparművészeti tradicionális műfajhatárokat.
Művészi pályakép
A 30-as évek elején mintázott terrakotta kisplasztikák, reliefek és korongolt dísztárgyak alkotásával indult művészi pályája. A 30-as évek második felében stilizáltabb falképeket és folklorisztikus hatásokat asszimiláló, egyéni hangú dísztárgyakat kezdett alkotni. A geometrizáló tendencia egyre jobban kezdett érvényesülni figuráinál a korongolt forgásformák alkalmazásával. Kúpformákra egyszerűsítette a kisméretű figurákat, a nagyobb méretű alakokat pedig oszlopszerűen kezdte megformálni. A korongolt formákat dekoratív ornamentális díszítményekkel gazdagította s a fényes fedőmázak mellett megkezdte a matt mázakkal való kísérletezést is.
Az 50-es években a népi, paraszti világot változatos zsánertémákkal megjelenítő kerámiákat alkotott. Élőképjellegű, epikusan mesélő reliefek, színes falképek mellett realisztikus hangvételű kisplasztikákat és bravúrosan korongozott nagyméretű figurákat kezdett készíteni. Kedvelt terrakotta anyagát a hatvanas és hetvenes években samottra váltotta át és expresszívebb mintázással, vagy tömbösebb formázással egyre több új témát is feldolgozott mitológiákból, mesékből s mondákból is merítve. Kovács Margit rendkívül gazdag életműve, bensőséges emberközpontúságot sugárzó művészete egyedülálló hangot képvisel kortárs kerámiaművészetünkben.
Elismerések, megrendelések
1928-ban önálló kiállítása nyílt meg egy budapesti galériában. Ettől kezdve érett és befutott művészként tartják számon. Számos megrendelést kapott köz- és magánépületek díszítésére, kerámia faliképek, domborművek készítésére. Pályája 1945 után is töretlen maradt. Elismert és foglalkoztatott művész, 1948-ban az elsők között Kossuth-díjjal tüntették ki. Számos állami megbízást kapott. Sikeres kiállítások és elismerő díjak sora bizonyítja hazai és külföldi népszerűségét.
A nagyméretű dekoratív feladatok mellett kitartóan alakította bensőséges művészetét, amely a középkor művészetétől a népművészetig mindent magába olvasztott, ami egyéniségének sokoldalú kifejezését segítette.
Életművét a szépség szeretete, az anyagelvűség tisztelete és a virtuóz technika jellemzi. Művészetének középpontjában az ember áll. Kifogyhatatlan fantáziával formálta humoros, groteszk népballadai tömörségű vagy drámai jeleneteit, zsúfolt díszű, vagy alakos korsóit, tálait, a népmesékből és népéletből vett reliefjeit és alakjait.
Határtalan munkabírásával szinte az utolsó percéig dolgozott, mert hivatása szerelmese volt. "Az anyag mindennapi kenyerem, örömöm, bánatom. Már az első érintésekor életem elemévé vált. És azóta az elem bekerülve vérem áramába, hol az öröm hullámhegyeire, hol az ijedt reménytelenség hullámvölgyeibe sodor, emel, buktat." - fogalmazta meg tömör egyszerűséggel röviddel a halála előtt.
Életműve befejezett, csodálatos egész; zaklatott, idegtépett korban törékeny tökéletesség.
„Az anyag mindennapi kenyerem, örömöm, bánatom. Már az első érintésekor életem elemévé vált" - nyilatkozta egy alkalommal. A hatvanas években szerette meg Szentendrét. Élete utolsó éveiben minden nyáron itt alkotott. A város megbecsülte: díszpolgárrá avatta, és a házat, ahol alkotott, még a művésznő életében, 1973-ban múzeummá alakította. 1935-től Budapesten, az Újlipótvárosban (Pozsonyi út 1.) élt édesanyjával, abban a házban, ahol Radnóti Miklós költő és felesége, Fanni is élt. A két családot összekötötte a barátság és a művészet. 1977. június 4-én halt meg Budapesten.
Forrás:
Wikipédia
http://szentendre.varosom.hu/latnivalok/muzeum/Kovacs-Margit-Muzeum.html
