A harmincnegyedik részben a magyar elektronikai ipar megteremtőjének, a világszerte ismert üzletember és mecénás, Aschner Lipót életrajza következzen:
Aschner Lipót (Assakürt, 1872. január 27. – Budapest, 1952. január 18.) üzletember, az Egyesült Izzó felvirágoztatója, a Tungsram alapítója, az Újpesti Torna Egylet elnöke és mecénása, „a magyar világítástechnika Mechwartja”.
Karrierje
Apja vegyeskereskedő volt, s mivel többre nem futotta, fiával csupán a négy polgárit végeztette el - így az ifjú Aschner kereskedősegéd lett. Budapestre kerülve 1896-ban belépett az Egger Béla és Tsa. Huszár utcai cégéhez, az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. elődjéhez. A szorgalmas, több nyelvet beszélő fiatalember kistisztviselőként kezdte, 1904-ben aligazgató, néhány év múlva lámpaértékesítési igazgató, 1918-ban kereskedelmi igazgató, majd 1921-ben a cég első vezérigazgatója lett. Nevéhez fûződik a Tungsram (Tungsram: a volfrám angol neve: tungsten, és a német Wolfram egyesítéséből származik) márkanév létrehozása, illetve a budapesti és közép-európai Tungsram gyárak létesítése. 1921-ben az Egyesült Izzó Kutató Laboratóriumának létrehozása. Kitűnő, nemzetközi tekintélyű fiatal tudósokat alkalmazott Pfeifer Ignác műegyetemi professzor vezetése mellett. Bródy Imre, Selényi Pál, Bay Zoltán, Simonyi Károly, Millner Tivadar, Winter Ernő és mások munkássága számos szabadalom és találmány forrása lett.
Az általa bevezetett munkamódszereknek köszönhetően a cég modern nemzetközi nagyvállalattá fejlődött. Tungsram néven része lett egy, a világot behálózó kartellnek, amelyhez a legnagyobb, izzólámpát gyártó cégek csatlakoztak: az amerikai General Electric, a holland Philips, a német Osram és a francia Compagnie des Lampes. 1901-ben Újpesten, a Külső Váci úton laboratóriumok egész sorát hozta létre, ezekben fejlesztették ki a korszak legkorszerűbb fémszálas izzólámpáit. A fejlesztés során megjelent az ozmium, tantál, Nerst lámpa. Mindegyik előrelépést jelentett, de nem voltak tökéletesek. Nagy áttörést a dr. Just Sándor és Hanaman Ferenc (Franjo Hanaman) volfrámszálas izzója hozott. A gyár azonnal megvásárolta a kizárólagos gyártási-, és értékesítési jogát. Itt valósult meg Bródy Imre óriási jelentőségű találmánya, a kriptontöltésű izzólámpa, a xerox sokszorosító technika, a televízió őse a lokátortechnika, hogy csak a legismertebbeket említsük. Itt kísérleteztette ki Aschner a világszínvonalú rádiócsőgyártást, s itt alapozta meg a későbbi televízióképcső-gyártást is, de a gyár laboratóriumában érte el Bay Zoltán is első rádiólokátoros Hold-letapogatási eredményeit.
1936-ban közel húszmillió izzólámpát, valamint két és félmillió elektroncsövet gyártottak. A Tungsram megvalósította a kutatás és gyártás egységét: az alkatrészelőállítás, a termékfejlesztés, a végtermékgyártás és az értékesítés egy kézben működött. Aschner felismerte, hogy a 20. század fejlődésének egyik alappillére a szakembernevelés, amelyet, ha szükséges, anyagilag is támogatni kell. 1935-ben Hóman Bálint kultuszminiszternek évi 2500 pengőt ajánlott fel erre a célra, ragaszkodva az anonimitáshoz. A magyar királyi József Nádor Műegyetemen egy atomfizikai tanszék felállítására 300 000 pengő összegű alapítványt tett.
Ascher távol tartotta magát a napi politikától, de ízig-vérig közéleti ember volt. Mikor a gyár Újpestre költözött újpesti lett, és már 1907-ben a városi tanács képviselői között találjuk. Anyagilag is támogatta városát, mert szívügyének tartotta, hogy a gyárral együtt fejlődjön az annak otthont adó település is.
A szervező munkája mellett igyekezett mindenben Újpest javát szolgálni.
Népszerűségét és emberszeretetét mutatja, hogy 35 esztendősen a város tanácsában képviselő.
Pontosan tudta, hogy a sikeres munkavégzéshez nyugodt háttér kell.
Amit a városnak adományozott, az több volt, mint gesztus. 1921-34 között Újpesti Torna Egylet elnöke. Rögtön az első évben felkérte a korszak leghíresebb építészét Hajós Alfrédet, hogy tervezzen egy stadiont a gyár területére. Az építkezéshez újpesti (szintén zsidó) Mauthner és Wolfner gyár is jelentős anyagi segítséget nyújtott.
1922-ben – a gyár mellett – át is adták az impozáns épületet, a stadiont.
Igen, ez volt az első futballpálya, amelyet Magyarországon “stadion” néven neveztek.
Ám ez volt Magyarország első, vasbetonból készült stadionja, amiben 200 fedett páholy és 20.000 (!) férőhely várta a szurkolókat.
A siker nem maradt el. Ebben a szűk két évtizedben az UTE focicsapata Magyarország legjobb futballcsapata lett, 1930-ban meg is nyerte első bajnokságát.
Bronzérem: 1921–22, 1923–24, 1927–28, 1928–29, 1936–37, 1939–40,
Ezüstérem: 1920–21, 1922–23, 1926–27, 1931–32, 1933–34, 1935–36, 1937–38, 1940–41, 1941–42,
Aranyérem: 1929–30, 1930–31, 1932–33, 1934–35, 1938–39,
Napjainkban szinte elképzelhetetlen bőkezűséggel adományozott magas összegeket oktatási célra. A nála dolgozóknak lakásokat építtetett, 1938-ban átadta a “Tungsram uszodát”, aminek szépségéről még a mai romos állapotában is lehet elképzelésünk…
Épített hétvégi üdülőbázist, és a gyár területén egy csodálatos kultúrházat is, amit 10 teniszpálya vett körül. Munkaidő előtt és után a gyári dolgozók játszhattak a pályákon, de maga Aschner is szívesen ütögette a labdát.
Ezekkel az építkezésekkel egyszerre támogatta a gyári amatőr sportot és az UTE profi versenyzőit.
Zsidósága
Aschner Lipót a hazai zsidóság – a hitközségek, kulturális és segélyszervezetek – egyik legnagyobb támogatója volt.
Az 1930-as évek második felében egyházi adója elérte az évi ötezer pengőt. de emellett nagy értékű adományokkal is támogatta az újpesti és a budai hitközség árvaházát, Chevráját, öregotthonát stb. (Egy tisztségviselő havi fizetése kb. 250-300 pengő volt)
Adományaihoz írt kísérőlevele végére minden alkalommal az alábbi mondatot írta:
„Arra kérném Önöket, hogy a fenti adományokat diszkréten kezelni és azoknak a templomban a nyilvánosság előtt való megemlítésétől eltekinteni szíveskedjenek.”
Ám ezt a sikeres és befolyásos embert is elérte a történelem borzalma.
A 72 esztendős gyárvezetőt, a német megszállás első napján (!), azaz 1944. március 19-én a Mauthausenbe hurcolták, és villájába maga Eichmann költözött be, és onnan irányította a magyarországi zsidók deprotálását.
Hosszú alkudozás után a Tungsram Rt. tulajdonosai 100.000 frankos váltságdíjjal 1944 decemberében kiszabadították őt a lágerből, és átmenekítették eleinte Bécsbe, majd Genfbe.
(A váltságdíj összege úgy 200 és 300 millió, mai magyar forint körül mozoghat.)
A cég ügyeit mélyen szívén viselő Aschner még az emigrációból is a gyárért aggódott, és súlyos betegen 1947 nyarán hazatér, hogy tovább dolgozhasson az általa alapított gyárban.
Villáját, vagyonát soha nem kapta vissza. Az egykor energikus és megjelenésében is határozott vezérigazgatót Bay Zoltán „remegő kezű, totyogó, süket öregembernek”-nek írja le.
Ismét – néhány évre – a Tungsram alelnöke lett.
Ám számára ez nem csak pozíció volt, hanem valóban szerelem. Aschner komolyan hitt abban, maga még megmentheti a gyárat, amely így talán nem jut ugyanarra a sorsra, mint a többi nemzetközi hírű nagyvállalat. (Igaza lett, mert az Egyesült Izzót nem tudták államosítani.)
1952 januárjában hunyt el. 10 esztendővel fiatalabb felesége, Czettel Jolán alig néhány hónappal éli túl férjét. 51 esztendőt éltek házasságban – a fennmaradt levelek alapján nagyon-nagy szeretetben.
A lapok nem adtak hírt haláláról. Az országos lapokban nem jelentek meg nekrológok, sem gyászhírek. Az újpesti gyár üzemi lapjában egyetlen sor sem adta hírül, hogy az egykori vezérigazgató elhunyt.
Temetése csöndben zajlott le, nem volt szakmai búcsúztatója. Sírja a Kozma utcai zsidó temetőben van.
Később Újpesten teret neveztek el róla, és több emléktáblája van. 2 fia született.
Az idősebbik, Endre (1905-1917) gyermekként meghalt, az fiatalabbik, Pál (1908-1998) bujkálva túlélte a vészkorszakot, majd 1945 után édesapja támasza volt.
Szülei halála után, 1956-ban Kanadába disszidált.
„Mindenekelőtt kedves szavaid köszönöm... teljesen igazad van, országunkban történő
választásokig nyugodtan kifogjuk várni az időt, bár időközben az én törzsházamat és az érintett
leányokat nagy hátrányok érik (értsd: Újpestet és a cég leányvállalatait)...1944. március 19-én a
német betörés napján délelőtt német SS emberek lakásomból elvittek, egy hétig a Városparancs-nokságon, a Pestvidéki törvényszéken fogvatartottak, azután kb. 30 másik emberrel (köztük Rassay, Apponyi, Sigray, Coldberger Leó stb.) a Bécs melletti Oherlanzcndoifba vittek... 1944.
május 5-én kb. 170-ünket Mauthausenbe vittek, Chorin kivételével, akit Oberlanzendorfban
szabadon engedtek. Röviddel ezután Mauthausenben Kornfeldct is elengedték. 1944. november
közepén kb. 150 zsidót büntető barakkba helyeztek. Mindannyian rettenetesen szenvedtünk, én
magam 18 kg-ot fogytam. 1944. december közepén csodaképpen elengedtek engem és csereképen
Svájcba vittek... Egyelőre nincs lehetőség legálisan és szabályosan hazatérni, ezenkívül olyan
fontos dolgokat kell itt megtárgyalnom, amiket pillanatnyilag én ismerek a legjobban; tájékoztatás
és tanácskozás céljából meg is látogatnak engem nyugati leányaink vezetői. Feleségem, Pál fiam,a
felesége és a 2 éves fiacskájuk a katasztrofális időkben a budapesti svéd követségen voltak...most
az újpesti gyárban laknak az én ottani régi lakásom két szobájában. Az én villám kívülről sértetlen, letartóztatásom napján Eichmann, a német antiszemita fővezére ezer könyv, szőnyegek,
festmények, bútorok ruhákkal együtt mind tönkrement." (részlet barátjának, Bátor Viktornak írott leveléből)
Forrás:
Wikipédia
http://mek.oszk.hu/08800/08892/08892.pdf
