A harmadik részben egyik legnagyobb írónk, Rejtő Jenő élettörténete következzen:

Rejtő Jenő (született Reich Jenő, írói álnevei: P. Howard, Gibson Lavery) (Budapest, Erzsébetváros, 1905. március 29. – Jevdakovo, Kamenka, Voronyezsi terület, Szovjetunió, 1943. január 1.) magyar író.

Látszatra ponyvaregényeket írt, azonban életművét manapság már az irodalmi körök is nagyra értékelik. Olvasottsága Jókai Móréval vetekszik. A pesti művészi élet ismert alakja volt, barátság fűzte a kor jelentős művészeihez, így például Karinthy Frigyeshez és Kabos Gyulához is.

37 éves korában munkaszolgálatosként halt meg Oroszországban.

1905. március 29-én született Budapesten a Szövetség u. 22. szám alatt, egy zsidó család harmadik gyermekeként, Reich Jenő néven. Édesapja Reich Áron, bonyhádi születésű papírkereskedő, édesanyja Wolf Ilona. Bátyjai Lajos és Gyula. A magyarosítás során a Rejtő nevet választotta magának. Egykori lakásukat ma emléktábla díszíti. Gyenge testalkatú gyermek volt, csak kamaszkorában erősödött meg.

Elemi iskoláit a Kertész utcai községi Polgári Fiúiskolában végezte. Magyar, német és történelem tárgyakból jó volt, de a többiből általában csak elégséges. Elemi után kereskedelmi iskolába került, de onnan hamar kirúgták, mert bántalmazta egyik tanárát, állítólag annak antiszemita megjegyzései miatt. Jó barátja lett Rózsa Jenő ökölvívónak, az ő hatására később ökölvívó-edzésekre is bejárt. Ekkoriban már nagydarab és robusztus megjelenésű volt, valódi bokszolóalkat. Egyik edzésén az edző, Székely József úgy eltalálta az arcát, hogy eltörte az orrnyergét. Ez élete végéig meglátszott az orrán. Bár egy időben még a Spárta és az FTC edzésére is bejárt, ekkor abba kellett hagynia az edzéseket.

19 évesen jelentkezett színitanulónak Rákosi Szidi színésziskolájába. Sok tehetsége nem volt, évekig csak statisztaszerepeket kapott. Közben gyermekkori barátjával, Buttola Edével Nagykörút néven újságot adott ki, de ez csak egyetlen számot ért meg. Színészként később komolyabb szerepeket is kapott, de csalódottá vált a „csak jó” alakításai miatt. Már ekkor eltávolodott a színjátszástól, de amikor egy előadáson mint sebesülthordozó a nyílt színen elejtette Törzs Jenő színészt, mennie kellett a színháztól.

Világ körüli utazása

19 évesen Heltai Jenő és Márton Miksa ajánlólevelével Berlinbe utazott, hogy az ottani színházakban tanulja a színészmesterséget. Mivel szerepet nem kapott, és a pénzéből is csakhamar kifogyott, továbbállt a városból, és igen hosszú, két évig tartó utazgatásba kezdett. Bejárta egész Európát, sőt még Észak-Afrika partjain is megfordult. Utazásai során rengeteg munkát elvállalt, volt többek között hajómunkás, heringhalász és mosogató is. Marseille-ben végkimerültségében jelentkezett a Francia Idegenlégióba, de a kimerítő szolgálat hamar megtörte, és az ezredorvos egészségügyi okokból leszerelte (van olyan vélekedés is, mely szerint megvesztegette az orvost, és olyan is, hogy nem leszerelték, hanem egyszerűen megszökött). Ezután kisebb-nagyobb kitérőkkel visszatért Budapestre.

Egy év múlva újra útra kelt, és Bécsbe utazott. Közben Budapesten a halálhírét keltették, Karinthy Frigyes pedig, aki a pártfogója volt, írt egy cikket róla a Pesti Naplóba, melyben arra kérlelte, hagyja abba a bujkálást, és fedje fel magát. Erre Rejtő hazatért. Később napvilágra kerültek olyan feltevések is, mely szerint Karinthy és Rejtő együtt találta ki ezt a „csínyt”, Rejtő népszerűségének növelése céljából.

1927-ben végleg hazatért, és mint lapszerkesztő kezdett munkához. Nagykörút című lapja azonban csak egyetlen számot élt meg. Nádasi Lászlóval, gyermekkori barátjával kezdett írni bohózatokat, első közös darabjukat, a Gengszteridill-t 1932-ben mutatták be. Rejtő egyre ismertebb lett, színpadi kabarékat és operettszövegeket írt, az egyik legsikeresebb művét, az Aki mer, az nyer című színdarabot 1934-től több mint százötven alkalommal adták elő.

A színpadi művek mellett ekkoriban kezdett ponyvaregényeket írni, első alkotásai – melyek „filléres regény” formájában jelentek meg – a Párizsi front, a Vissza a pokolba, a Minden jó, ha vége van, vagy a Jó üzlet a halál voltak. Eleinte Lavery álnéven írta a regényeket, majd amikor jelentős sikereket ért el, bevallotta, hogy ő volt a szerzőjük. A Nova kiadó hatására felvette a P. Howard álnevet, mert a tapasztalatok azt mutatták, a vásárlók előnyben részesítik az angol írók munkáit. A vadnyugati regényeket Gibson Lavery néven írta.

Rejtő Jenő egyébként olyan figura volt, és úgy élt, mintha maga P. Howard írta volna. Hosszú, valószínűtlenül sovány, fiatalon kopaszodó férfi volt, aki nyaranként hosszú órákon át ült az Andrássy úti Japán kávéház teraszán, előtte papírköteg és tintásüveg, kezében hosszú szárú, bemártós tollhoz való tollszár, és apró betűkkel szorgalmasan írta a regényeit. Körülbelül szemközt volt a főleg ponyvaregényekkel üzletelő Nova Könyvkiadó, ahol a szerzőknek csak elkészült kéziratokra fizettek igen alacsony honoráriumot; azaz éppen Rejtő Jenőnek nagy honoráriumot fizettek, amikor már országszerte várták az új Howard-könyvek megjelenését. Ő is csak kéziratra kapott pénzt, de úgy, hogy soronként fizették. Nos, ha Rejtő a kávéházban ivott egy feketét, akkor az elkészült szövegből letépett három-négy sort, ebben már benne volt a borravaló is. A főpincér pedig átment a Novához, és beváltotta; a kiadó pedig a teleírt papírfecnit hozzáragasztotta az eddig küldött anyaghoz. Ha pedig az író ruhát csináltatott, akkor a szabónak három-négy elkészült oldallal fizetett, és akkor a szabó ment el a Novához, ahol megkapta munkadíját.

Esténként azután Rejtő villamosra ült, és kiutazott a Lipótmezőre, a híres tébolydába, mert súlyos idegbetegség címén és okából ott lakott, csak napközben kiengedték, mert nem volt ön- és közveszélyes. Egy este későn érkezett, már zárva volt a kapu; rugdosni kezdte. A portás megkérdezte, mit keres.

— A hálószobámat — válaszolta.

— Megőrült?! — kiáltott rá a kapus.

— Igen, azért van itt a hálószobám!

Utolsó évei és halála

Rendkívül gyorsan írt, ennek ellenére sok időt töltött munkával. Gyakran egész éjszakákat átdolgozott, rengeteg kávét ivott és altatót szedett be. Ennek, és a túl fordulatos fiatalkorának köszönhetően az idegrendszere nagymértékben meggyengült, és 1939-től sok időt töltött idegszanatóriumokban. Tovább rontottak a helyzeten az időközben kitört háború, és a zsidótörvények, utóbbi miatt már nem is publikálhatott a saját neve alatt, így más írók műveiben segédkezett.

1942. október 9-én az Egyedül vagyunk című nyilas lap cikket közölt Rejtőről, nehezményezve benne, hogy az író ugyan zsidó származású, mégis nyugodtan írogatja a regényeit a kávéházban, és nem kapott még munkaszolgálati behívót. Ennek hatására súlyos betegen, a nagykátai kórházból hurcolták el munkaszolgálatra, és egy munkásszázad beosztottjaként Oroszországba került. Ott a nehéz viszonyok és a hatalmas hideg hamar felőrölték a szervezetét, és 1943. január 1-jén meghalt, röviddel az 1943. január 12-i doni áttörést megelőzően.

A m.kir. I. közérdekű munkaszolgálatos zlj. Pótkeret pságtól a mai napon 9655/ptk. 1943 sz. alatt azt az értesítést kaptam, hogy Reich Jenő a 101/19 táb. Munkásszázad veszteségkimutatása szerint a hónap elején meghalt.

– (Hivatalos választávirat a család érdeklődésére; 1943. május 5.)

Művei utóélete

Műveihez 1956 előtt csak a feketepiacon lehetett (borsos áron) hozzájutni; új kiadásban A láthatatlan légió jelent meg elsőként, 1957-ben a Magvető Könyvkiadónál. Ekkor állítólag a feketepiaci árusok megfenyegették a kiadó igazgatóját, hogy lelövik, ha kiad még egy Rejtő-regényt. Ezután azonban sorra jelentek meg regényei, 1966-tól az Albatrosz Könyvek sorozatban. Sok mű ezekben az években érte meg legelső kiadását. Ezen regényeket bátyja, dr. Révai Gyula rendezte sajtó alá.

Humora

Elsősorban humoros témájú könyvek írójaként ismert. Sajátos humorú, gyakran idegenlégiós témájú kalandregényeket, kisregényeket írt, amelyek rendszerint folytatásokban jelentek meg a lapokban, illetve a Nova kiadónál könyv formában. Stílusában tudatosan törekedett a filmszerű vágások technikájára: „bementünk a bakterházba, azután elhelyeztük a baktert az ágy alatt”, a felgyorsult cselekményt rövid, egy-két szavas mondatokkal fejezte ki. Humora bölcselkedő megjegyzéseiben is érvényesült, például: Egy szabó mondja: „Az élet olyan, mint egy nyári ruha mellénye – rövid és céltalan.” (A szőke ciklon) Más: „A nő olyan, mint egy költői hasonlat – ha szép, az sem baj, hogy semmi értelme.” (Piszkos Fred közbelép)

Emlékezete

• Budapest VII. kerületében a szülőháza előtti utca viseli az író nevét.
• 2013-ban posztumusz Magyar Örökség díjjal tüntették ki.

Művei

Légiós regények (P. Howard álnéven)

• A pokol zsoldosai (1936)
• Vissza a pokolba! (1936)
• Jó üzlet a halál (1937)
• Menni vagy meghalni (1937)
• Csontbrigád (1938)
• A fehér folt (1938)
• Bradley Tamás visszaüt
• A láthatatlan légió (1939)
• Az elátkozott part (1940)
• A három testőr Afrikában (1940)
• A tizennégy karátos autó (1940)
• Az ellopott század
• A Sárga Garnizon
• Az előretolt helyőrség
• Vanek úr Párizsban
• Az úr a pokolban is úr

Humoros és/vagy bűnügyi történetek

• Az elveszett cirkáló (1938)
• A megkerült cirkáló
• Vesztegzár a Grand Hotelben (1939)
• A szőke ciklon (1939)
• Piszkos Fred, a kapitány (1940)
• Piszkos Fred közbelép (Fülig Jimmy őszinte sajnálatára)
• Egy bolond száz bajt csinál
• Ezen egy éjszaka
• Az ellopott futár
• A boszorkánymester
• A drótnélküli gyilkosság
• Az elsikkasztott pénztáros

 A második részben az egyik legnagyobb hatású üzletember, Richter Gedeon portréja következzen:

 A magyar gyógyszeripar korai történetének egyik kiemelkedő alakja volt Richter Gedeon, a mára kelet-közép európai multinacionális céggé fejlődött Richter Gedeon Nyrt. névadója és alapítója. A XX. század elején kezdődő pályafutása rövid időn belül sikertörténetté bontakozott ki, majd az 1930-as évek végétől különféle viszontagságokon keresztül vezetett a nyilas uradalom idején, 1944 decemberében záruló tragikus végpontig.

Richter Gedeon 1872. szeptember 23-án született földbirtokos-terménykereskedő család sarjaként, a Gyöngyöstől nem messze fekvő Ecséd községben. Apai ősei csehországi zsidó kereskedők voltak, akik a XVIII. század végén telepedtek le Magyarországon, a báró Podmaniczky család Pest megyei aszódi uradalmán. 1838-ban itt született Richter Gedeon apja. Gyors anyagi gyarapodásukat jelzi, hogy az 1860-as években Richter Gedeon szülei már 1060 holdas nagybirtokot tudtak vásárolni Ecséden, kastéllyal együtt. A beérkezett zsidó családok többségéhez hasonlóan, ők is a történelmi nagybirtokos nemesség életmódjához és kultúrájához igyekeztek idomulni, de ha hivatásuk, foglalkozásuk gyakorlásáról volt szó, klasszikus, XIX. századi polgárként viselkedtek. Ígéretesen induló családi életüket a korai halál törte derékba. Richter Gedeon anyja – röviddel Gedeon születése után – gyermekágyi lázban hunyt el, apja még egy évvel sem élte túl felesége halálát. Árváikat, Gedeont és két bátyját, az anyai nagyszülők, valamint a gyermektelen egyik anyai unokatestvér családja nevelték fel Gyöngyösön. Ők egyébként gabonakereskedéssel foglalkoztak.

Richter Gedeon a gyöngyösi ferences rendi gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait. A kolozsvári egyetemen 1893-ban szerzett gyógyszerész-gyakornoki bizonyítványa az első, amely arról tanúskodik, hogy a gyógyszerészetet választotta hivatásául. Pályaválasztásában szerepet játszott szülei korai halála, mivel, mindketten olyan betegségben hunytak el, melyeket megfelelő terápiával, gyógyítani lehetett volna. Richter beiratkozott a budapesti tudományegyetemre, ahol a korabeli előírásoknak megfelelően, egy évet a természettudományi, majd egy évet az orvosi karon hallgatott. Az egyetemen többek között Eötvös Lóránd, Than Károly, Winkler Lajos és Bókai Árpád oktatta. Gyógyszerész oklevelét 1895-ben szerezte meg. Az önálló munkavégzéshez szükséges két éves gyakorlatot Szolnokon és Miskolcon szerezte segédgyógyszerészként. 1897-ben nyugati tanulmányútra indult, több országban szerzett tapasztalatokat a gyógyszerészet és a gyógyszergyártás területén. Az élenjáró nemzetközi biológia kutatások eredményeként ebben az időben alakult ki egy merőben új gyógymód, az un. „organoterápia”, amely felcsillantotta a reményt, hogy az emberi szervezet hiánybetegségei gyógyíthatók lesznek a belső elválasztású állati mirigyek, illetve azok hatóanyagainak adagolásával. Richter Gedeon felismerte az új terápia távlati jelentőségét és élete céljául tűzte ki ennek hazai fejlesztését. Bőséges gyakorlati tapasztalatai birtokában, vándoréveit követően, a családi örökség rá eső részéből gazdálkodva, 1901 végén megvásárolta Budapesten az Üllői út 105. szám alatti –napjainkban is működő- Sas gyógyszertárat. A patika alagsorában egy biológiai preparatív és egy vegyészeti kísérleti laboratóriumot létesített, az állati szervekből különféle organoterápiás hormonkészítmények, valamint erősítő szerek előállításába és forgalmazásába kezdett. Az akkori Magyarországon ez újszerű vállalkozás volt. Már első készítménye, a mellékveséből izolált adrenalint tartalmazó Tonogen Suprenale injekcióval felhívta a figyelmet, hiszen 1902-ben már azelőtt gyártotta és forgalmazta, hogy japán kutatók „felfedezték” volna. Közel 30 éves volt, amikor családot alapított, feleségül vette Winkler Annát, egy szegedi gazdag fűrészáru gyáros egyetlen lányát. Házasságukról elmondható, hogy jóban-rosszban, a végsőkig kitartottak egymás mellett. A Winkler család támogatta tervei megvalósításában, a Sas patika megszerzését és fejlesztését követően, a gyógyszergyár születésében is fontos szerepük volt. 1903-ban született meg a Richter család egyetlen gyermeke, Richter László. A boldog békeidők éveiben úgy tűnt, semmi sem állhat a házaspár családi boldogságának és társadalmi érvényesülésének útjába.

Az új termékek fejlesztését Richter kezdettől fogva kiváló orvosokkal kiépített alkotó együttműködésre alapozta. Már 1902-ben kiadott egy rendszeresen megjelenő szakmai tájékoztatót Pharmakotherapiai értesítő címen, melyet ingyenesen terjesztett az orvosok között, tudományos alapossággal ismertetve készítményei terápiás hatását. A patika termékválasztékának bővülése szükségessé tette a termelés ipari méretű bővítését. Richter ekkor egy gyógyszergyár alapítását határozta el: 1906-ban megvásárolta Kőbányán a Cserkesz u. 63. szám alatti, 3525 négyzetméter nagyságú telket, és ott rövid idő alatt gyárat létesített, amit 1908-ban helyeztek üzembe.
Az 1921-ben felfedezett inzulin üzemszerű termelése hazánkban elsőként a Richterben indult el 1926-ban, és 1944-ig folyamatos volt. Az inzulingyártás meghatározó szerepet játszott a Richter gyár termelési kultú­rájának fejlődésében, hiszen a minőségi követelményeket nemzetközi előírások szabályozták. Az 1930-as évek második felében a Richter Rt. már elhúzódó hatású inzulint is gyártott Zinkprot-Insulin néven.  A Richter-inzulin minősége megegyezett a legszínvonalasabb külföldi (dán) készítményekével.
Az első szintetikus készítmény nem gyógyszer, hanem az 1911-ben forgalomba került Hyperol fertőtlenítő tabletta volt. Richter – felismerve a felfedezés gyakorlati jelentőségét – megvásárolta Vladimir Stanek cseh vegyész szabadalmát: a bomlékony hidrogén-peroxid szilárd vegyületté történő stabilizálásának módját. A gyógyászat, de elsősorban a sebészet számos területén a Hyperolt kiterjedten alkalmazták, az első világháború idején bekerült a honvédségi felszerelés tárjegyzékébe is.
A vállalat hagyományos innovációs tevékenységét tükrözi, hogy a cég alapításától 1944-ig 86 eljárás részesült szabadalmi oltalomban. Az első világháború kitörésekor már 24 gyógyszerszabadalma volt, 1939–1944 között pedig több, mint 30 új készítmény került forgalomba. Nevéhez fűződik a ma már generikus szerként forgalmazott Kalmopyrin is.
A húszas évek második felétől, az európai képviseletek kiépítése után a távolabbi piacok meghódítása került előtérbe. Nyolc év alatt – 1924-től 1932-ig – több mint ötven Richter-képviselet létesült, amelyek mintegy száz országban vezették be a cég készítményeit Indiától Kanadáig és a Fülöp-szigetektől Brazíliáig. A harmincas évek elején a világot behálózó Richter-képviseletek közül többet termelő leányvállalattá fejlesztettek.
Richter Gedeon csendes, visszahúzódó életet élt, került minden fény­űzést. A cég minden nyereségét visszaforgatta vállalkozásába, a gyár fejlesztésébe, de legnagyobb mértékben az export bővítésébe. Családi élete kiegyensúlyozott volt. Unokái, Andrea és Marietta voltak a nagyszülők szeme fénye. Közéleti szereplésre nem vágyott, csak szakmai egyesületekben vállalt tagságot. Egész életében törekvő, szorgalmas, alkotó ember volt, még hetvenéves korában is minden nap bejárt a gyárba. Délig az ügyvezetést irányította, majd délután otthonában tanulmányozta a szakirodalmat. 
Bethlen István miniszterelnök előterjesztésére a kormányzó 1929. január 5-én „a közgazdaság terén kifejtett érdemes tevékenységének elismeréséül” a magyar királyi kormányfőtanácsosi címet adományozta Richternek. Gyógyszereit díjakkal és elismerésekkel jutalmazták nemzetközi vásárokon és kiállításokon is.
A háború alatt közismertté vált Richter Gedeon példás jótékonysága. Számos értékes gyógyszeradománnyal segítette a betegek gyógyítását, és ezért több elismerésben részesült a Vöröskereszt és más nemzetközi karitatív szervezetek részéről. Aztán jött a vészkorszak.
1942-ben a zsidótörvények nyomán megfosztották vezérigazgatói tisztségétől, majd a gyárból is kitiltották. Innentől bizalmas munkatársai útján otthonából illegálisan irányította a céget. 1944 őszén a gyár tevékenysége szinte teljesen megbénult. Richternek lehetősége lett volna még Svájcba távozni, de nem akarta elhagyni vállalatát. Nem ismerte fel a fenyegető veszélyt, gyakran hangoztatta, hogy neki nem történhet bántódása, mivel egész életét a betegek gyógyításának szentelte. Svéd menlevéllel a Katona József utca 21 szám alatti védett házban lakott. 1944. december 30-án a ház valamennyi lakóját egy nyilas osztag igazoltatás ürügyével az Andrássy út 60. alatti nyilas pártközpontba (később az AVH központja, ma Terror Háza múzeum). Az épületben mindenkitől elvették papírjait és értékeit, majd másnap a hajnali órákban fegyveres kísérettel útnak indították őket a Duna irányába, előre a férfiakat, hátra a nőket rendelve. Szemtanú emlékezése szerint Richter Gedeon ekkor átölelte feleségét, elköszönt tőle és beállt előre a férfiak sorába. Indulás előtt mindenkinek alsóneműre kellett vetkőznie a jéghideg, fagyos időben. A folyóhoz közeledve, egy mellékutcában megállították a menetoszlopot. Az élen haladó férfiak közül az első 50 embert elvezették, és a mai Széchenyi rakparton, a Zoltán utca torkolatánál a Dunába lőtték. Richter Gedeon felesége túlélte a nyilas akciót és a háborút, de lelkileg sosem heverte ki a borzalmas tragédiát. Richter Gedeon holtteste nem került elő, jelképes sírja a svájci Lugano városában levő családi sírboltban található.

 A cég és a gyár túlélte nem­csak a háborúkat, de még a szocializmust is. A második világháború  alatt az üzemek súlyos károkat szenvedtek, a törzsgárda megtizedelődött. A gyárat 1948-ban államosították Kőbányai Gyógyszerárugyár néven. A háború után elvesztette nyugat-európai exportpiacait és leányvállalatait, a KGST megalakulásával a kelet-európai országok felé nyitott. A gyógyszergyártás mellett új tevékenységekbe kezdett: mezőgazdasági kemikáliákat és állatgyógyászati termékeket állított elő. A gyógyszergyártásban szerzett évtizedes tapasztalatait a Fabulon márkanéven forgalomba hozott kozmetikumok és a Richtofit gyógynövény hatóanyagú termékcsalád kifejlesztésében kamatoztatta. A rendszerváltozás után a társaság tevékenysége ismét elsősorban a humán gyógyszerek gyártására koncentrálódott, s ma is a piacvezetők között van. A Richter név 100 év után is őrzi csillogását.

 Igaz ember volt, tudta, mi a tisztesség, maradandót alkotott és neve összefort alkotásával.

Forrás:

Wikipédia

Hetek

 http://www.richter.hu/HU/Documents/TortenelmiUzletemberek.pdf

Az első részben egyik legnagyobb sportolónk, Hajós Alfréd életrajza következzen:

Hajós Alfréd (eredetileg Guttmann Arnold; Budapest, 1878. február 1. – Budapest, 1955. november 12.) magyar építészmérnök, gyorsúszó, labdarúgó, labdarúgó-játékvezető, újságíró, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, az első magyar olimpiai bajnok.

Budapesti szegény zsidó családból származott, édesapja Guttmann Jakab, édesanyja Löwy Rozália. Miután a Műegyetemen oklevelet szerzett, Alpár Ignác irodájában, majd Lechner Ödönnel dolgozott. 1907-ben nyitott önálló irodát. Sikerrel vett részt pályázatokon. Kezdetben szecessziós, majd eklektikus, később konstruktív, modern stílusban alkotott.

1908. április 30-án Budapesten, a Terézvárosban feleségül vette Blockner Vilmát, Blockner Izidor és Eisler Regina leányát.

Mint a korabeli ifjúság több tagja, ő is aktívan sportolt.

A Magyar Úszó Egyesület (MÚE) tagjaként (1894–1896) volt egyesületi sportember. Nem volt könnyű dolga: hazai versenymedence híján a Rudas 27-28 fokos vizében volt kénytelen edzeni. Ezután Iszer Károlynak, a Magyar Torna Club elnökének a támogatásával, valamint egyeteme engedélyével, 18 évesen ott lehetett az olimpián. Az 1896. évi nyári olimpiai játékokon (az első újkori olimpián) Athénban a 13 (!) fokos tengervízben megrendezett versenyen megnyerte mind a 100 m-es (1:22,2) – vízből indulva –, mind pedig az 1200 m-es (18:22,1) – hajóról a partra úszva – gyorsúszószámot, ezzel ő szerezte a magyar sport első és második olimpiai győzelmét (nem aranyérmét, hiszen akkor még ezüstérem járt a győzteseknek). 1895-ben nem hivatalos Európa-bajnok 100 méter gyorson, „örökös magyar bajnok”. Mint utólag bevallotta, ott és akkor fel sem fogta sikereit, csak azon járt az esze, hogy mindjárt megfagy! A görög trónörökös így gratulált neki: "Ez a magyar ifjú egy valóságos delfin!". Így ragadt rá a "Magyar Delfin" becenév. Hazaérkezésekor százak várták a pályaudvaron. Ő azonban hamarosan az egyetemre sietett, hogy tanulmányi elmaradását bepótolja.

Sportolóként úszott, atletizált (1896-1898), közben tornászott érmeket szerzett síkfutásban, gátfutásban és diszkoszvetésben is és a labdarúgást is kiemelkedő szinten végezte. Fizikai felkészültségének elismeréseként játékosként balösszekötőként alkalmazták képességeit. 1897. május 9-én az első nyilvános edzőmérkőzésen játszott labdarúgó-mérkőzésen a Budapesti Torna Club (BTC) csapatában. A BTC-ben 1898-1904 között rúgta a labdát. 1901-ben és 1902-ben tagja volt a bajnokcsapatnak. Közben a BTC játékosaként az első magyar futballválogatottnak is tagja lett.

Mielőtt a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) megindította volna a nemzetek közötti mérkőzéseket, több alkalmi mérkőzést játszott a magyar válogatott. Először nem volt szövetségi kapitány, még válogató bizottság sem, a kiküldöttek tanácsa állította össze a csapatot. Gyakorlata valamint szabályismerete alapján vizsga nélkül szükségből lett gyakorló játékvezető. Az alakuló klubtalálkozókon, bemutató mérkőzéseken majd az első bajnokságon azonnal vezethetett mérkőzéseket. Ebben a minőségében 1897-től 1907-ig szolgálta a magyar labdarúgósport eme kezdeti időszakát. A rendszeres nemzetközi mérkőzéseknél már nehézkesnek bizonyult a szavazás, mert nem mindig a legjobbakat hozta össze egy csapatba. A bizottsági válogatók mellé kapitányt választottak, aki intézte a kijelölt csapat sorsát. Tárgyilagossága hiányában a válogató bizottság megszűnt, ezért a legjobbnak tartott szakemberre bízták a válogatást, ő lett a szövetségi kapitány. A szövetségen belüli – hatalmi – irányvonalaknak köszönhetően egy-egy vereség után a válogató bizottság vissza-vissza tért.

1906-ban az MLSZ felnőtt válogatottjának vezetője, kettő mérkőzésének eredménye: 1 győzelem, 1 döntetlen.

A Magyar Labdarúgó-szövetség terjesztette fel nemzetközi játékvezetőnek, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) bíróinak keretébe. Több nemzetek közötti válogatott és klubmérkőzést vezetett.

1904-ben visszavonult az aktív sportolástól. Nemsokára Villányi Jánossal együttműködésben megalapította saját építészirodáját, és innen pályájának új szakasza indult el. Saját irodájának megalapításával az építészetben is sikeres lett. Alkotásai a stílusok egész skáláját ölelik át, az eklektikától a szecesszión át a modernig.

Pályája kezdetén Alpár Ignác és Lechner Ödön irodájában is dolgozott, első pályázati anyagaiban még az ő hatásukat fedezni fel: Alpártól az eklektika, Lechnertől a szecesszió világa öröklődött át Hajós korai pályaműveibe, tervpályázati anyagaiba. 1909-ben nyertek először pályázaton Villányival: elnyerték a Borsod megyei Takarékpénztár miskolci épületének pályázatát. Ugyanebben az évben tervezték meg az Abonyi úti Református Konvent budapesti székházát is. Utóbbi épületen már jól látszik az elszakadás az eklektika világától: az ülésterem nagy falfelületeit megbontó ablaknyílások, a merész áthidalások mellett a szecessziós díszítmények is megjelentek rajta.

Pályája kezdetén Alpár Ignác és Lechner Ödön irodájában is dolgozott, első pályázati anyagaiban még az ő hatásukat fedezni fel: Alpártól az eklektika, Lechnertől a szecesszió világa öröklődött át Hajós korai pályaműveibe, tervpályázati anyagaiba. 1909-ben nyertek először pályázaton Villányival: elnyerték a Borsod megyei Takarékpénztár miskolci épületének pályázatát. Ugyanebben az évben tervezték meg az Abonyi úti Református Konvent budapesti székházát is. Utóbbi épületen már jól látszik az elszakadás az eklektika világától: az ülésterem nagy falfelületeit megbontó ablaknyílások, a merész áthidalások mellett a szecessziós díszítmények is megjelentek rajta.

1911-12-ben a debreceni Aranybika szálló újjáépítésének tervezését, kivitelezését is ők bonyolíthatták le. Érdekes, hogy az utókor eleinte vegyes érzelmekkel fordult az új szecessziós épület felé, hisz a város addig megszokott építészeti világában merőben újat hozott a jóval nagyobb léptékű, exponált középület. Ma a város második legismertebb épületének mondható a Nagytemplom után. Ez volt az a megrendelés, ami aztán országosan is ismertté tette az építészirodát. Így kaptak megbízást a pozsonyi gimnázium épületére, a Magyar Mezőgazdák Szövetségének budapesti székházára és a szegedi Gyógypedagógiai Intézetre.

Hajós Alfréd élete során - érthető módon - mindig is különös figyelmet fordított a sportlétesítmények építészetére. 1913-ból ismert egy 50 000 fős stadion terve - a megvalósítást az első világháború kitörése akadályozta meg. A Tanácsköztársaság idején is sportlétesítményeket tervezett, de az akkori helyzetben ezek nem valósulhattak meg. 1919-ben már tervezett stadiont és sportuszodát a Margit-szigetre. Az 1920-as években Európa-szerte fellendült a stadionok, sporttelepek létesítése, így Hajós Alfréd is új erőre kaphatott. 1922. szeptember 17-én avatták fel a Hajós tervezete UTE labdarúgó-stadiont. Ez volt az első magyar létesítmény, amely a "stadion" nevet kapta, és az első ilyen, amely vasbetonból készült. A stadionban 200 páholy és további 20 ezer férőhely várta a szurkolókat. Ő tervezte a győri uszodát, a volt szabadsághegyi strandot és a pünkösdfürdői strandot is. 1924-ben a párizsi olimpia szellemi versenyén építészet kategóriában Lauber Dezsővel közösen készített terve ezüstérmet nyert a budapesti Stadion tervével. (Aranyérmet nem osztottak ki.) Mivel ma már nem rendeznek szellemi vetélkedőket az olimpiákon, ma is ő az egyetlen magyar, aki művészeti és sport kategóriában is olimpiai érmet szerzett. 1928-ban Kozma Lajos tervezte meg a Hajós Alféd által áttervezett Szegő Zsigmond-villa belsőépítészetét is. Az áttervezéssel két lakást nyitottak egybe egy 19. század végi villában.

A húszas évektől kezdve egyre népszerűbbé vált a nagy terek építészetében a vasbeton alkalmazása. Ezt nyilvánvalóan felismerte Hajós Alfréd is, ami legismertebb sportépületében, a róla elnevezett Sportuszodában öltött testet. A fedett uszoda vasbeton szerkezete a belépőt fogadó látvány legmeghatározóbb eleme. A medence és a mennyezet között 14 méter a távolság, így impozáns, tágas belső tér született. Mire ehhez az épülethez ért pályáján, Hajós már a szecesszió és az eklektika stílusai után jóval letisztultabb formavilágú, modern épületeket tervezett - haladva a korral, jól ráérezve az építészet legfrissebb változásaira. Az új versenyuszoda külföldön is nagy sikert aratott: a L'Architecutre d'Aujourd'hui részletesen számolt be róla. Az uszodát 1937-ben, majd 2005-2006-ban is bővítették, de a főbejárat ma is az eredeti helyen van. A csarnokot 1999-ben felújították, így ma is fényesen ragyog a fehér falakon a medencék vizének tükörképe.

1931-ben Ritter Mórral közös pályatervet nyújtott be az Árpád hídra. A "Szent Margit" jeligés pályamű megvételt nyert. A második világháború kitörése előtt egy évvel még megépült budapesti "Boarding House" szálloda-bérháza a Délibáb utca és Munkácsy utca sarkán. Az épületet 1937-ben emelték, majd 1963-ban Kerekes István tervei szerint háromemeletesre bővítették. Az egykori Munkácsy szálloda ma Mamaison Andrássy Hotel néven működik.

Főbb építészeti munkái

Eleinte szecessziós, majd eklektikus, kiforrott korában konstruktív, modern szellemű, leginkább olasz hatású stílusban alkotott.

• Aranybika Szálló (Debrecen)
• Strandfürdő (Balassagyarmat): A város nyugati szélén, a vágóhíddal szemben létesült 1934-35-ben. A kivitelező Magos (Munk) Dezső volt. Egykor országos versenyeket is rendeztek itt. A hajdani öltözők és egyéb építmények deszkáit a második világháború után a lakosság széthordta és eltüzelte. Helyükön ma egyszerűbb kabinsor áll. A strandfürdő néhány évtizedes szünet után, felújítást követően néhány éve ismét működik.
• Lőcsey Gimnázium (Debrecen)
• A Nagy Lajos Gimnázium épülete (Vakok Intézeteként épült) (Szombathely)
• Református Egyház Zsinati Központja (Budapest)
• UTE Stadion (Újpest, Megyeri út) – 1922-ben tervezte
• Nemzeti Sportuszoda (Budapest, Margit-sziget)
• Millenáris Sportpálya
• Miskolci sporttelep
• Pápai sporttelep
• Szegedi sporttelep
• Kaposvári sporttelep
• Leányiskola (Pozsony)
• Népkerti Vigadó (Miskolc, Csabai kapu)
• Weidlich-palota (Miskolc, Belváros), 1911
• Szegedi Úszóegyesület Uszodája (SZÚE, Ligetfürdő), 1930 (2009-ben lebontották)
• Lichtenstein-palota (Miskolc, Belváros), 1912
• Hitelintézeti palota (Miskolc, Belváros)űSportvezetőként

1922-ben a negyedszázados jubileumát ünneplő magyar futball vezetése márványlapra helyezett díszplakettel és szövetségi jelvénnyel tüntette ki. Ugyanabban az évben jubileumi találkozóhoz érkezett a magyar-osztrák "házi" vetélkedés; 50. alkalommal csapott össze a két válogatott gárda. A kezdő rúgás elvégzésére kérték fel, mint az első mérkőzés résztvevőjét, a válogatott volt vezetőjét, az MLSZ alelnökét.

1923-ban a 25 éves játékvezetői, sportvezetői tevékenységének elismeréseként arany jelvény tárgyjutalomban részesült az Országos Tanács jóváhagyásával.

Az 1924. évi nyári olimpiai játékok művészeti versenyében egy stadiontervével ezüstérmet szerzett (Lauber Dezsővel közösen) úgy, hogy az első díjat nem adták ki (Ezüstérmet csak Hajós kapott, mivel a pályázatról Lauber aláírása hiányzott, aki végül csak emlékéremben részesült). A Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában áll fejszobra.

Sport- és építészeti sikereinek köszönhette, hogy a második világháború zsidóüldözéseit megúszta. Túl ismert és túl sikeres volt ahhoz, hogy elhurcolhassák. Ugyanakkor családja, ismerősei közül sokan vesztek oda. A kommunizmus évei alatt is dolgozhatott még - igaz, ekkor saját építészirodáról már szó sem lehetett. Az ötvenes években a Mezőgazdasági Tervező Irodában dolgozott. Utolsó műve a kelenföldi hőerőmű művelődési otthona volt 1955-ben.

A Magyar Olimpiai Bizottság tagja.

1955. november 12-én hunyt el. Sírja a Kozma utcai temetőben található. 2010-ben posztumusz Ybl-díjban részesült. Elért eredményei az olimpiai emlékkönyvekben és a megépült remekművekben ma is élnek.

Ő az egyetlen magyar, aki a sport és művészet terén is első helyezést ért el az újkori olimpiákon.