A tizenharmadik részben a magyar irodalomtörténet meghatározó alakjának, Szerb Antalnak életrajza következzen:

Szerb Antal (Budapest, 1901. május 1. – Balf, 1945. január 27.) jelentős magyar író, irodalomtörténész, nemzetközileg népszerűregények szerzője.

Budapesten született asszimilált zsidó családba, a Deák Ferenc utca 15. szám alatt. Édesapjával 1907. december 20-án a római katolikus vallásra tért át, ebben a szellemben nevelték (keresztapja Prohászka Ottokár volt). Gyermekkora legmeghatározóbb élménye a cserkészet volt. Apja, a magát szabadkőművesnek valló Szerb Károly 1911 őszén beíratta a budapesti piarista gimnáziumba, ahol Sík Sándor tanította magyarra és támogatta irodalmi ambícióit az önképzőkörben. Itt írta élete első verseit, novelláit, sőt felsős gimnazista korában megjelentek esszé- és drámakísérletei is. Jeles érettségi után 1920 szeptemberében iratkozott be a pesti egyetem bölcsészkarára, magyar–német szakra. Közben tanult meg angolul és franciául, és utolsó szigorlata, valamint a Kölcseyről írt értekezésének benyújtása után 1924. július 24-én doktorrá avatták.

Húszéves sem volt, amikor a Nyugat 1921. februári száma egyszerre hat versét jelentette meg, majd kritikákat is írt a lapnak. Nemsokára a Napkelet című folyóirat is közölte írásait, majd az akkoriban szerveződő Minerva című tudományos, szellemtörténeti, arisztokratikus és reprezentatív jellegű folyóirat írógárdájához csatlakozott. A szerkesztőség 1926-ban teljes egészében közölte Kölcseyről írt doktori disszertációját.

Az 1930-as években főként az angolszász irodalommal és regényelmélettel foglalkozott. Nagy összefoglaló műve, A világirodalom története megírásához Babits Mihály művére (Az európai irodalom története) is támaszkodott. A világirodalmat ő is folyamatnak tekintette, amelyben a nemzetek fölötti jelentőségű írók és művek évszázadokon és országhatárokon átemelkedve megtermékenyítik egymást. Gondolatmenete stílusok és korszakok egységeire épül. Versei a lázas útkeresés, a szándékos meghökkentés programjából születtek. Pályakezdő éveinek novellái a történelmi múltba és a mesék időtlen világába vezetnek.

1932. június 15-én Budapesten az Erzsébetvárosban feleségül vette Lakner Amáliát, Lakner Bertalan és Szaborszky Gizella lányát, akitől 1933-ban elvált. Következő házasságát Bálint Klárával (Bálint Aladár, a Nyugat című folyóirat képzőművészeti kritikusa és Roth Edit lánya, Bálint Endre festőművész nővére) kötötte 1938. július 28-án Budapesten, a Terézvárosban.

Az 1930-as évek írói termésének nagy részében eltűnnek a látványos történelmi ihletések, helyükre a csodák, a misztikus borongás lép, és egy kedvesen ironikus lírai önarckép bukkan fel. A Pendragon legenda, első hosszabb prózai műve a detektívregény, a kísértethistória és az esszéregény ötvözete. Az Utas és holdvilág alapmotívuma az elfojtott legbelső sejtelmekhez vezető utazásélmény. 1935-ben Baumgarten-díjat kapott.

1941-től alkotói tere egyre szűkült: rádióelőadásai elmaradtak, magyar irodalomtörténetét betiltották, a Nyugat megszűnt. 1943-ban, majd 1944. június 5-én behívták munkaszolgálatra: először Fertőrákosra, majd Balfra került. December 16-án a feleségének címzett levélben ez áll: „Általában az a hely, ahol most vagyunk, Balf, átkozott egy hely, és minden tekintetben nagyon rosszul megy nekünk. És most már nincs más reménységem, mint az, hogy a háborúnak nemsokára vége lesz, ez tartja még bennem a lelket.”

Szilveszter éjszakáján Prohászka Ottokár keresztfia betegen, tetvesen és éhesen a rabtársainak állítólag József Attiláról és Shakespeare-ről tartott előadást.

Szerb Antalt 1945. január 27-én katolikusként, a zsidósága miatt verték agyon. Akkor már gyenge volt nagyon. Nem tudott megállni a lábán. Megtámasztatták hát a rabtársaival. Hogy puskatussal szétverhessék a fejét.

Gyilkosai fiatal nyilasok voltak, s bizonyára nem tudták, hogy Prohászka Ottokár keresztfiával végeztek. Talán a legendás püspökről se hallottak sokat. Szerb Antal azonban tudta, tudnia kellett, hogy elpusztításának a saját keresztapja jóvátehetetlenül a részese.

Íme utolsó regénye előszavának záró mondata: „És a tényeket megmagyaráztam, amennyire szükségesnek látszott és amennyire tudtam; tettem ezt abban a szerénységre intő tudatban, hogy a történelem végeredményben megmagyarázhatatlan.”

·         Az angol irodalom kis tükre (1929)

·         Magyar irodalomtörténet (1934)

·         Rózsakereszt (1934); A Pendragon legenda (későbbi kiadások)

·         Budapesti kalauz marslakók számára (1935)

·         A harmadik torony (Nyugat 1936/10. - Önálló kötetben: Magvető, 2007)

·         Hétköznapok és csodák (1936)

·         Utas és holdvilág (1937)

·         A királyné nyaklánca (1943)

·         A világirodalom története (1941)

·         Gondolatok a könyvtárban (1946)

·         Madelon, az eb (1947)

·         A varázsló eltöri pálcáját (1961)

·         Szerelem a palackban (1963)

·         Ex (1965)

·         VII. Olivér (1966)

·         Giacomo Casanova emlékiratai I.- Szerb Antal fordításában

·         Columbus útinaplója

·         Johan Huizinga: A középkor alkonya

·         Eric Knight: Sam Small csodálatos élete

·         Stephen Leacock: A Mauzóleum klub

·         William Somerset Maugham: Színház

·         P. G. Wodehouse: Rengeteg pénz

Forrás:

Wikipédia

Dalit.hu

A tizenkettedik részben a magyarországi orvostudomány egyik korai meghatározó alakja, a TBC elleni küzdelem, a tüdőszűrő állomások, valamint a gyógyfürdők orvosi célú hasznosításának meghonosítójának, Korányi Frigyesnek az életrajza következzen:

 A tizenegyedik részben a magyar nyomdászat és könyvkötészet kiemelkedő személyiségének, Kner Izidornak az életrajza következzen:

Kner Izidor (Gyoma, 1860. február 5. – Gyoma, 1935. augusztus 19.) nyomdász, könyvkötő és kiadó.

Életútja, munkássága

Zsidó származású vándor könyvkötő családból származott. Apja Kner Sámuel könyvkötőként dolgozott. Anyja egy gyomai cipészmester lánya volt. Kner Izidornak és feleségének, Netter Kornéliának hat gyermeke született, akik közül Lajos korán meghalt. Gyermekei Kner Imre, Kner Endre, Kner Albert, Kner Erzsébet és Kner Ilona.

Önképzéssel, folyamatos tanulással szerezte ismereteit. 1873-ban egy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei műhelyben inaskodott. Ezt követően bérmunkásként dolgozott Aradon, Budapesten, Egerben, Komáromban, Tatán, és a székesfehérvári Számmer-nyomdában.

1882. júniusában Gyomán megnyitotta egyszemélyes könyvnyomdáját, amihez a helyi takarékpénztár kölcsönt is adott. Így tudott vásárolni egy használt nyomdagépet, egy szerény betűkészletet és valamennyi papírt. 1888-ban a Magyar Nyomdászok évkönyve már segédet alkalmazó nyomdaként említette felsorolásában Kner Izidor műhelyét.

1889-ben megnősült, Netter Kornélia, egy mokrini gabonakereskedő lánya lett a felesége, a vele kapott 3000 forintnyi hozomány jelentősen hozzájárult a nyomda megszilárdulásához.

1890-ben vásárolta meg első nagy teljesítményű nyomdagépét. Nagyobb nyomdákhoz hasonlóan beraktározta az állandóan használt nyomtatványokat, de összegyűjtötte az érvényben lévő nyomtatványmintákat is. Az első 1892-ben kiadott lista 170 tételt tartalmazott.

1898-ban már mintegy 1500 nyomtatványt kezelt a nyomda. Ez évben adta ki a 265 oldalas nagy Közigazgatási Mintatárat. Az 1900-as évek eleje a magyar könyvgrafika és könyvillusztráció egyik fénykora volt. Kner Izidor a klasszikus tipográfia neveltje volt, de egyszersmind Fülep Lajos művészetfilozófus, művészettörténész közvetítésével egy olyan, a modernizmust előkészítő puritán korszellemé is, amely arra ösztönözte, hogy a betűt tegye meg a tipográfiai kifejezés fő eszközévé.

A nyomdász és kiadó

A 20. század elején végrehajtott közigazgatási racionalizálás is változást hozott a Kner-nyomda fejlődésében. Az 1900-as évek elején a korabeli Magyarország településeinek közel a fele a nyomda megrendelője volt. A közigazgatás változásait napra készen követte a nyomda, s többször megjelentetett egy-egy nagy mintatárat friss, bővített változatban. Ebben az időben a nyomda egy másik üzletágban is betört az országos piacra. A Gyomán készült báli meghívók komoly sikert arattak. (Röpke Lapok címen jelent meg a meghívókat tartalmazó mintakönyv).

1905-ben az első vidéki kollektív szerződést hozta létre Kner Izidor nyomdájában, ahol két bérosztállyal feljebb soroltatta be a maga vállalatát. Ennek kettős előnye is volt: a magasabb bérek mellett valóban jó szakmunkásokat alkalmazhatott. A bérezés mellett más tekintetben is egyedüli szerepet vállalt a Kner–nyomda: Gyomán 1899-ben (a kötelezőnél 5 évvel korábban) bevezették a 9 órás munkaidőt, ami 1907-től 8 és fél óra lett. Azokat munkások, akik legalább fél évet a nyomdában dolgoztak, egy heti nyári fizetett szabadságban részesültek.

1907-től fia, Kner Imre a nyomda műszaki vezetője lett. A vállalkozás sikereiben fontos szerep jutott a reklámnak is, hiszen csak önmagában Békés vármegyében a Kner-nyomdán kívül még nyolc nyomda működött. (Povázsay László, Békés; Povázsay Testvérek, Zsilinszky Endre, Csaba; Dobay János, Gyula; Magyar A. M., Veres Lajos, Orosháza; Sámuel Adolf, Szikes Antal, Szarvas.)[1]

A második bő évtized alatt a kis műhely korszerű vidéki középüzemmé lett: a nyomda történetének ez a szakasza az első gyorssajtó megszerzésével (1890) indult, és több mint 50 főnek munkát adó új nyomdaépület felépítésével és felszerelésével zárult 1902-ben. A nyomda fejlődésének harmadik szakasza, ami szintén sikertörténet, a háború kitöréséig tartott. 1902 és 1913 között a vállalat évi forgalma több mint százezer koronáról közel ötszörösére növekedett. Ekkor az állandó személyzet száma 90–100 fő között volt.

A Kner-nyomda munkássága az 1914. évi lipcsei kiállításon aranyérem elismerésben részesült.

Trianon után

Az első világháborút követően Gyoma román megszállás alá került, a megszállók a nyomda felszerelésének kétharmadát elrabolták, de elvesztette a nyomda a trianoni határok megvonásával potenciális vevőkörének is a kétharmadát. A csupán két ívre elegendő betűkészlettől és az első kis taposósajtótól igen hosszú volt az út a mintegy száz alkalmazottat foglalkoztató, korszerűen felszerelt nyomda megteremtéséig.

Nagy utat járt be Kner Izidor a társadalmi mobilitásban is. Könyvkötősegédként kezdte, innen küzdötte fel magát Gyoma község köztiszteletben álló polgárává. A szakmai közéletnek is aktív tagja volt. A nyomdászati írások mellett gyakran közölt szakcikkeket, melyekben sürgette a szakoktatás fejlesztését, az inasnyúzás megszüntetését és szót emelt a tisztességtelen verseny ellen. Gyakran írt a hazai ipar fejlesztésének, a színvonal emelésének kérdéseiről. 1932-ben Békés megye örökös törvényhatósági bizottsági taggá választotta a nyomda alapításának 50. évfordulóján, és ebben az évben céhmesteri címet és oklevelet kapott.

A kiadó alapító utódai

A nyomdának a család életében betöltött szerepét jelzi, hogy az alapító Kner Izidor gyermekeinek és unokáinak többsége is a nyomdász – könyves mesterséget választotta. 1935-ben bekövetkezett halála után fiai, Endre, valamint Imre és vették át a családi üzem irányítását. Legkisebb fia, Albert 1940-ben kivándorolt az Amerikai Egyesült Államokba, ahol a háború után a csomagolás-marketing-nyomtatvány iparág meghatározó személyisége lett. Kner Izidor legidősebb unokája, Haiman György pedig jeles tipográfus, könyvművész, nyomdatörténész, egyetemi tanár lett az államosított magyar nyomdaipar fennállása alatt, sokat tett a minőségigényes könyvkiadásért és könyvnyomtatásért.

"... Dehogyis vagyok én tudós, nem is ambicionálom ezt... Én csak nyomdász vagyok és: ember. Olyan ember, aki igyekszik lelkiismeretes lenni, és igyekszik az élete során elébe kerülő problémáknak ... mélyére jutni, és megoldásukat megtalálni..." - írja egyik levelében Kner Imre.

Forrás:

Wikipédia

A tízedik részben a a XX. század második felének legnagyobb zsidó magyar komikus művészének, Kabos Lászlónak, vagy ahogy az egész ország ismerte, Kiskabos életrajza következzen:

Amíg a kis Rott a XX. század első felének nagy zsidó magyar komikusa, addig ezt a megtisztelő titulust a Kiskabos érdemli ki - mondja Kellér Dezső - a század második felében. Pedig a "kis Krausz" fiú eredetileg kertésznek tanul, ám 1943-ban, a tanév végén nem a parkok és a kertek világa várja - ahogy a többi diákot, hanem deportálják, családjának valamennyi tagjával együtt. Mauthausenbe kerül, ahonnan sokakkal ellentétben szerencsésen hazajut.

Visszaérkezve elhatározza, színész lesz, és amíg él, szórakoztatással deríti jó kedvre az itthon élőket, a sok nyomor, pusztulás és baj után. Bálint Lajos magánnövendékeként folytat színitanulmányokat. Kezdetben paródiákkal arat sikereket. Véletlennek köszönhetően fedezi fel a színpad, 1946-ban. Igazi zsidót keresnek egy Nóti Károly-tréfához. Alakítását követően pedig már nem engedi őt többé el a rivalda messzire, ezer karral szorítja magához. Bálint Lajos nyomására művésznevet is választ, ám a javasolt Koós helyett, Kabos Gyula iránti tiszteletből - no meg hát oldalági rokona is egyben a híres művésznek - felveszi a nagy komikus vezetéknevét, amelyet a hajszíne okán még egy "vörös" jelzővel is gyakran ellátnak. Kiskabost gyorsan szívébe zárja a közönség, a névtelenségből lassan ismert és közkedvelt "jelenség lesz", és felzárkózik ahhoz az elithez, amelynek a neve "húzónév" a plakátokon. A Vidám Színpad alapító tagja, s itt játszik kisebb-nagyobb kihagyásokkal 1992-ben bekövetkező nyugdíjaztatásáig. Sőt, még tovább is, de egy nap megromlik a viszonya a Vidám Színpad vezérkarával, és végleg szakít a színházzal. Pályája vége felé a Mikroszkóp Színpadon lép fel. Régi komédiások módjára többnyire maga építi föl számait és emlékezetes alakításait. Filmes karrierje az 1949-es "Janiká"-val indul, de a legemlékezetesebb filmes alakítását két Hintsch György-vígjátékban, az 1968-as "A veréb is madár"-ban és az 1973-as "Hét tonna dollár"-ban éri el, amely az akkori filmgyártás két kimagasló kasszasikere is egyben, elsősorban Kabos játéka miatt. A szocializmus idején az egyik legnagyobb bevételi forrása a szórakoztatóiparnak az ő személyes sikere, és emiatt akkor folyamatos ellenérzések áramlataiban halad, ám 1990 után a kapitalizálódó színházi világban, a szponzorok, a bevételek iránti orientálódás idején nem találja a helyét. Azzal együtt is, hogy a korábbi sikereiből ő maga igen gyéren részesül, mert akkor az anyagi haszon másutt - a szocialista kultúra kasszájában jelentkezett; most olyan kiskapukon beáramló pénzcsinálási lehetőségek sorával találja magát szemben, amelyhez idomítani a művészi színvonalat nem tudja, és nem is akarja. Élete utolsó éveiben visszavonultan él feleségével, Urbán Erikával, és alacsony nyugdíja miatt feléli az ötvenévnyi siker aprópénzzé váltható attribútumait. Egyre erősödő baja végül magával viszi, nem sokkal a 81. születésnapja előtt. A budapesti Kozma utcai izraelita temetőben helyezték végső nyugalomba.

Sárváron és Pesten

"Kisgyerekkoromban bohóc akartam lenni. Rajongtam a cirkuszért. Ha cirkuszosok felverték a sátrukat, már rohantam, otthon sem lehetett tartani. Segítettem felverni a cölöpöket, cipeltem a ponyvát az áhított potyajegyért. Ám a cirkuszrajongásomból otthon nem lett cirkusz. Azt sem vették komolyan, hogy bohóc akarok lenni. De amikor bejelentettem, hogy felutazom Pestre, és színész leszek, akkor már kezdtek furcsa szemmel nézni. Egy unokabátyám vett magához. Az ő tanácsára beiratkoztam a Kertészképző Intézetbe, hogy legyen valami "tisztességes" szakmám. A virágkertészkedéssel nem is volt bajom akkoriban, hanem azokkal, akik elültették a világban a gyűlölet magvait. Ezekből, a magvakból kelt ki az a rettenetes háború, amely elpusztította családom nagy részét, és kis híján engem is."

Mauthausenben

1943-ban az iskola után berendelik munkaszolgálatra, Kőszegre. Bátyját, Gyurit egy másik századba sorolják be. Népes családjának valamennyi tagjával együtt tehát őt is deportálják. Gyalogmenetben útnak indítják őket Ausztria felé, mezítláb, facipőben az Inn folyó partján, meg az Eisenerch-hegység meredekebb lejtőin, mert az utak kellenek a német hadseregnek. (Édesanyjáék nyolcan, édesapjáék kilencen testvérek, valamennyien lágerbe kerültek.) László végül is Mauthausenbe kerül. A láger amerikai felszabadításakor - mindössze 31 kilóra soványodva - flekktífuszban szenved, de számos hozzátartozójával szemben ő megérte a szabadulást .

Ő maga élete vége felé egy riportban így beszél ezekről a nehéz esztendőkről:

". amikor hazajöttem Mauthausenből, az is nehezemre esett, hogy szóba álljak bárkivel. Én nem úgy éltem meg a koncentrációs tábort, ahogy azt a könyvek leírták. Nem betegszobán sínylődtem, dolgoztam. Állandó halálfélelemben éltem, hol vagonokban, hol a zuhany alatt. Nekem nem segítettek lengyelek, csehek, ad abszurdum németek. A mai napig nem tudok megbocsátani, ahogy azt sem tudom, hogyan éltem túl. Talán a véletlen.

- Van véletlen egyáltalán?

- Nincs. Persze, hogy nincs. Isten van.

- Az ember ezek után könnyedén elveszíthetné a hitét.

- Nem. Megszerezheti. Még élek, és ez isteni csoda."

A második világháború alatt

Hazatérésekor megdöbbenve konstatálja, hogy Sárváron a Vasút utcai családi házukat nem sokkal deportálásuk után "kiutalták" másoknak, akik el is foglalták minden ingóságukkal egyetemben. Kevéssé ismert, hogy a deportálások után hirdetményekben teszik közzé a korabeli önkormányzatok a szabadon "kikérhető", elhurcolt zsidók "szabadon" maradt ingatlanait. Amennyiben valaki bejelentette "rászorultságát" az elhurcoltak valamelyikének vagyonára, úgy az állam az erre a célra rendszeresített szervezet, az Elhagyott Javak Kormánybizottságának egy képviselője idővel kiérkezik a helyszínre, és a nagyobb értékű ingóságokat összegyűjtik, vagy pénzbeli megváltással megtarthatják az "új honfoglalók", de magát az ingatlanfoglalás jogosultságát aláírásukkal és hivatalos pecséttel szentesítik. Az így elfoglalt lakásokban lakók egy részét később, az államosítások után - főképp a nagyobb házak, ingatlanok esetében - egyszerűen továbbköltöztetik, vagy társbérletre kárhoztatják a törvények betűje okán, és akiket ilyenformán "sérelem ért", azok közül nem egy kárpótlásért ad be keresetet 1990 után. Az eredeti tulajdonlás kérdése fel sem merül, így a valódi károsultak még bocsánatkérés formájában sem találkozhatnak némi megbánással. A korszak széles társadalmi rétegeket érintő nagy erkölcsi bicsaklásának egyik homályos és kevéssé tisztázott kérdése ez az akkori kiigényelhető, megváltható vagyon témaköre, már az igényjogosultság okán is, leszámítva a valóban kibombázottak nincstelenségét. A népes sárvári Krausz család néhány hazatérő családtagja konstatálja, hogy bár életben vannak, semmijük sem maradt az élet folytatásához. Lacin kívül mindenki Laci egyik, még a háború előtt New Yorkba férjhez ment nővérének, Rozinak a segítségével folytatja az életet az Újvilágban. Hívják őt is, az akkor 21 esztendős fiatalembert, de ő ad magának egy kis időt, hogy megpróbálja, tud-e sikeres magyar színész lenni, ha nem sikerül más út nem lévén, távozik ő is Amerikába. "... hogy tudod szórakoztatni azt a népet, engedett téged elhurcolni, és majdnem kiirtatta az egész családodat élükön veled!" "Tévedés - válaszolja Kabos ilyenkor -, nem a nép tehet róla, hanem a mindenkori politika." Apolitikus élet- és művészetszemlélete talán innen gyökerezik. "... azért akart itthon magyar színésszé válni, hogy amíg csak él, csak jót, és derűt adjon, egy ilyen rettenetes világégés után az itthon maradottaknak, és erőt az élethez."

A színészi pálya kezdetén

Bálint Lajoshoz, a Nemzeti Színház jeles rendezőjéhez, és a színpadi szerzők egyesületének titkárához jár színészmesterséget tanulni. Lulu bácsi ingyen foglalkozott magánnövendékével, a kis sovány, lágert megjárt Lacival. Esténként paródiákkal szórakoztatja a közönséget kávéházakban, ún. tömb-bálokon (bérházak belső zárt udvarain, az emeleti gangokon, sámlin ülve nézték a lakók). Kedvenceit, Gózont, Latabárokat, Sárdyt utánozva szinte háztömbről háztömbre haladva veszi be a közönséget. Közben Verebes Károly is felkarolja őt, foglalkozik vele, betanulnak egy-két számot, és ennek kapcsán is számos fellépés adódik. Napközben gyakran megfordul a mai Radnóti Színpaddal, akkor Pódium Kabaréval szembeni Pichmichián presszóban. Egyik alkalommal Nóti Károly villámtréfájához keresnek egy hamisítatlan zsidó karaktert. A tréfa nagyjából arról szól, hogy két néger beszélget New Yorkban egy padon, és arról panaszkodnak, hogy bezzeg katonának jók voltak a világháborúban, de most nem szállhatnak fel a villamosra, mert feketék. Na, ekkor kell átmenni előttük a színen egy zsidónak cigivel a szájában. A két néger utánanéz, és azt mondják: "Mázlista!" A Kollár nevű kollégát beöltöztetik zsidónak, de nem az igazi. Verebes ekkor átrohan a kis Krauszhoz a Pichmichiánba, és kapacitálja egy kis színpadi kenyérkeresetre. "Nem kell semmit csinálni, ne félj, csak menj át a színen!" Átment. A rendezőség visított. Megkapta a szerepet. Ezzel elindul színpadi karrierjének első stációja.

Krauszból Kabos lesz

Bálint Lajos felveti, hogy művésznevet kellene választania a Krausz helyett, és a Koós nevet javasolja. De mivel a Pódium társulatában már ott dolgozott Koós Olga, így tiszteletből másfelé kezdett tapogatózni. Miután Kabos Gyula, a nagy komikus oldalági rokona (Krausz lányt, édesapja egyik húgát vette nőül Kabos Gyula), így a nagy komikus iránti tiszteletből ő is felveszi a Kabos nevet. Így született meg a Kiskabos név, amelyet a hajára való tekintettel még egy vörös jelzővel is gyakran ellátnak.

Karrierje elindul

Kiskabos tehát egy Nóti Károly-villámtréfával bekerül a Pódium Kabaréba, ahol később egyre inkább más darabokban is használják tehetségét. Először egy Anatole France-darabban lép fel, amelyben Turay Ida játssza a néma feleséget. Amikor azután a Magyar Színház bemutatja a "Janiká"-t, Turay már ragaszkodik Kiskaboshoz. Ugyanakkor a később népszerűvé váló filmrendező, Fábri Zoltán - aki ekkor még színházban dolgozik - nem túlzottan érti Turay ragaszkodását. "Csunya is, vörös is...?!" De Turay Ida határozott kiállásának köszönhetően megkapja végül a néma házmesterfiú szerepét a "Janiká"-ban. Aztán, amikor szerepe szerint fel-alá tipeg a színpadon a Turayval elcserélt pongyolában, a közönség valósággal dől a röhögéstől. Akkor már a színház eddig ódzkodó vezérkara is pontosan tudja, "jó vásárt csinált Kiskabossal". Kiskabost gyorsan szívébe zárja a közönség, a névtelenségből lassan ismert és közkedvelt "jelenség lesz", és felzárkózik ahhoz az elithez, akinek a neve "húzónév" a plakátokon.

A Vidám Színpadon

Az 1951-ben megalakuló Vidám Színpad alapító tagja lesz, ahol 1957-ig jószerével tréfákban, jelenetekben szerepel, jelentősebb önálló feladatot nem kap. Ekkoriban születik első magánszáma, a "Leszállították a tüzelőmet" című, amelyet a Magyar Rádió is felvesz. Az országos sugárzás és a Magyar Rádió igen magas hallgatottsága lehetővé teszi, hogy ismertsége minden korábbi küszöbértéket meghaladjon. Innentől fogva Szenes Iván sorra írja számára a jobbnál jobb számokat, mint például a "Fotoriporter", vagy a "Turista" címűeket.

Újabb jelentős lépést az ismertség terén az 1957-ben induló lottójáték jelenti, amelynek ő lesz a reklámembere. A "megvette már az e hetit?" visszatérő mondattal jelentkezett reklámfilmeken, mint Lottó Ottó. "150 forintot fizetnek egy jelenetért, a pénznek bőven van helye, és népszerűsít engem is" - válaszolja azoknak a fanyalgó kollégáknak, akik a reklámfilmeket nem becsülik sokra. A filmet akkoriban a heti híradó és a fő film közötti időben vetítik a mozik, és minthogy kezdetben az 1957-ben induló rendszeres tévéadások kapcsán a tévézés csak lassan terjed - mai marketingkifejezéssel élve - a kisfimek nézettsége a mozikban a maximumot közelítette meg. Később ebből alakul ki az "Ottóka" című darab (amelyet Király Dénes írt), és Kabosnak önálló estje lesz a Vidám Színpadon.

A nagy Kiskabos-sikerek

Az első igazi nagy sikerét a Vidám Színpad kamaraszínházában, a Kisszínpadon Molnár Ferenc vígjátékában, a "Doktor úr"-ban (1957) aratja, ahol Puzsért alakítja. Első szériájában 900-szor játssza egyfolytában, majd pár év múlva felújítva, Kazal László rendezésében (1960) még háromszázszor megy, összesen tehát 1200 előadást csinál végig ebben az egy szerepben. De játszik Kállai István "Majd a papa" (1958), Nagy Endre - Kállai István "A miniszterelnök" (1961) című darabokban éppúgy, mint a "Legfeljebb elválunk" (1962), a " Susmus " (1963), a "Csacsifogat" (1964), a "Szegény kis betörő" (1967), "A nyolcadik osztály" (1967) című zenés kabaré-előadásban, vígjátékokban egyaránt, többnyire főszerepet. Ezeken kívül a Kamaravarietében gyakran napi három alkalommal is fellép. Budapest Varieté, Margitszigeti Majakovszkij Színpad, Béke-kupola , Fővárosi Nagycirkusz, a Zeneakadémia délelőtti műsorai mellett rengeteg vidéki fellépés adódik a magánszámaival. Egyik legnevezetesebb ilyen magánszáma a "Vazs megyei vagyok" címet viseli. Az első háromfelvonásos darabban az Operettszínházban lép fel, ahol Békeffi István "Nyolcadik osztály" című darabját adják Latabár Kálmán és Feleki Kamill főszereplésével. Közben Feleki Kamill "átigazol" a szemközti színházba - és Kabos László beugrik a szerepébe.

Kiskabos és a film

1956-tól fogva, amikortól igazi sikerei is kezdődnek a színházakban, elindul filmes karrierje is - kisebb epizódszerepekkel, amelyek közül a "Dollárpapa" volt az első, amit később színházban, a Vidám Színpadon is játszik, de ott már a főszerepet adja. Aztán a "Férjhez menni tilos", "Nem várok holnapig", Tanár úr, kérem". stb. folytatja a sort. Igazi áttörést "A veréb is madár" című, Kállai István forgatókönyve alapján készült film jelenti pályafutásában. Kabos kettős főszerepet alakít, egy testvérpáros két tagját, akik egymásnak szöges ellentétei, és az ebből adódó helyzetkomikumra épül a film, amelyről nyugodtan állíthatjuk, igazi közönségfilm. A bemutató évében rekord látogatottságot ér el, a maga hatmillió (!) nézőjével. Ráadásul a nemzetközi filmforgalmazás terén is sikert arat, hiszen Ausztriában, Svájcban, Németországban, sőt, Amerikában és Ausztráliában is vetítik, a hazai nézőközönségen kívül.

A felszín és a mély

Kiskabos az elszenvedett és átélt lágerélményei kapcsán őszinte tartózkodással viseltet a politikával szemben, mert a politikát tartja felelősnek a bekövetkezett embertelenségekért. A Rákosi fémjelezte korszak politikai kabaréiban is tudatosan a civil, az apolitikus világot képviseli, és különben is, "én már akkor vörös voltam, mikor még azt sem tudták, mi a kommunizmus!".

Témaválasztása ezért is a magánember hétköznapi világa körül mozog, a párkapcsolat, a pikáns témák, a szexuális felhanghoz kanyarodó elszólások irányában hat , mert ez volt talán az egyetlen kiút, kibúvó a hivatalos irányvonallal szemben. Emberi bölcsessége szórakoztatás-művészetét a napi és pillanatnyi politikai zivataroktól távol tartva tereli örökérvényűbb vidékek felé, holott napi megbecsültsége és számos munkája múlhatna azon, hogy fejet hajt a politikai erővel szemben, és minden bizonnyal csak előnye származhatott volna akkor belőle, ám ő marad a kis vörös Kabos, a kisember színpadi képviseletében is nagynak. Mosolyogva és örökké tréfálkozva kerüli ki azokat a buktatókat, hamisságokat, amelyet belsője, tiszta őszintesége kellő időben felismer, talán ezért is tudja a lakosság kis hányadát képviselő fővárosban képviselni a vidéken élő többséget, afféle népmesei figuraként. A kis vidéki félárva zsidógyerek, aki számtalan viszontagság ellenére is mindig talpra áll, megtalálja a helyét a nagyvilágban, rácsodálkozik annak visszásságaira, hozzásegítve bennünket az élet által, és általunk kreált valódi abszurditásokon való jóízű derültségre, mintegy kinevetve magunkat, másokat, burkoltan a rendszert, a hibáinkat, az akkori szocialista viszonyok feszítő, ki nem beszélhető emberi dolgait is egy-egy sommás tréfába burkolva. Kevesen látják akkoriban, mekkora clown is valójában, és mennyire tudatos az, ami nem annak tűnik elsőre. Sokan tréfái kapcsán beskatulyázzák, ahonnét nagyon kevés kitörési pont adódik annak, akivel ilyen megesik. Mindez idő alatt ő hatalmas belső derűvel mulat a külvilágon, mosolyogva teszi túl magát az őt szorongató élethelyzeteken, a kartotékoló gondolkodásmódot képviselő szakmai emberek tulajdon korlátain. Belső bölcsességéről talán egyedül szeme árulkodik, amely gyakran külön életet él attól a Kiskabostól, amelyet elvárnak tőle, az örökké tréfára kész, minden munkát elvállaló, becsülettel elvégző művésztől, aki adott pillanatban a tréfa, az előadás kedvéért gyakran olyannyira átadja magát a közönségnek, hogy kézzelfoghatóvá válik ez a lelki alázat. Ám ezt sokan összekeverik, félreértik - hiszen sokan el sem jutnak életpályájuk során ehhez az alázathoz, tudatosan ügyelnek, hogy "ennyire azért ne adják ki magukat" - és ezzel a művészi alázattal visszaélve sok mindent megengednek maguknak vele szemben. Többen ripacskodásnak tulajdonítják a clown kacagtatását, a felszín mögé talán tudatosan sem nézve. Még az utolsó vele készült portréjában is kitér erre egy kérdés erejéig Molnár Gál Péter, a beszélgetőpartner. Pedig Kabosban a bölcs művészi alázat, a megtapasztalt halál után, az élet mindenek feletti öröme, a kacagtatni tudás nagy kegyével alkot oly különös elegyet, amely egy-egy korszakban kevés születik, és addig hat természetesnek, amíg van, amikor meg már nincs, akkor tűnik ki egyértelműen valódi jelentősége.

A megrögzött agglegény megnősül

1971-ben kerül az ifjú és feltűnően csinos Urbán Erika a Vidám Színpad társulatába akkori férjével, Dobránszky Zoltánnal együtt. A kétszer annyi idős Kabos László ismert és befutott sztárnak számít már ebben a közegben. A próbák és az előadások ideje alatt lassan kiderül, hogy Kabos László és Erika világfelfogása között elenyésző különbség van. Pedig a nőket egyáltalán meg nem vető Kabost óva intik a nagy korkülönbség (26 év) miatti csalódásoktól, rövid életűnek tartva ezt a házasságot, amiről pedig utóbb kiderült, a kimondott "igen" esetükben valóban egy életre szólt.

Kabos ötven éves

Az ötvenéves Kabos Lászlót, a "Részeg éjszaka" fináléjában a szakma, és a kollégák nevében Kellér Dezső köszönti, 1973, szeptemberének végén. ".Lacikám, én ott voltam a Pódiumban pályád bölcsőjénél, és aztán végig kísértelek az úton, amelyen sikert sikerre halmozva célhoz értél: feliratkoztál a nagy nevettetők listájára. Ezen már nem lehet vitatkozni: a kis Rott, és a kis Latyi neve mellé már odakerült a kis Kabos neve is. Pályád sima volt, egyenletes. Egy színészi karrierjét sok veszély fenyegeti. A naiva felett eljárhat az idő. A bonviván elhájasodhat. Az énekes berekedhet. Téged kezdettől fogva csak egy veszély fenyegetett. Hogy az idők folyamán megszépülsz. A sors kegyes volt hozzád.”

Kabos megválik a Vidám Színpadtól

1972 és 1980 között havonta 32 előadást játszik, vagyis mindennap, és nemritkán egy nap két előadást is. Közben a rádió- és tévészereplés, a szilveszteri műsorok és a vidéki fellépések. A közönség kevéssé tudja, mit is jelent ez valójában, csak a szakmabeliek értik igazán, mekkora stressz, mennyire veszi ki, lúgozza ki a színészt egy ilyen munkatempó. Közben jobbnál jobb premierek. 1976-ban Horváth Tivadar rendezésében mutatják be Rejtő Jenő - Fényes Szabolcs "Aki mer, az nyer" című operettjét, ahol Kabos László Rózer bácsit játssza nagy sikerrel. 1977-ben Bencsik Imre "Kölcsönlakás" című művének ősbemutatója. Kabos mint Dobos Géza kölcsönadja lakását főnökének (Kazal László), aki egy légyottra érkezik szeretőjével (Urbán Erika), ám rövidesen kiderül, hogy lassacskán mindenki itt akarja lebonyolítani szerelmi ügyeit. Kabos abszolút főszerepet alakít, hisz a cselekmény központi figurája. Több százszor megy, akárcsak a többi darab akkoriban. 1979-ben kerül sor Nóti Károly - Fényes Szabolcs - Szenes Iván "Nyitott ablak" című zenés vígjátékának bemutatójára. Bűbájos bakahistória jóval a Svejk megjelenése előtt a k. u. k. hadseregben , egyfajta magyar Svejkként tartják számon Novotnit, az abszolút antibakát. Eredetileg az ősbemutatón Salamon Béla hozza a szerepet, ám 1979-ben Kabos László csetlik-botlik az első világháború viszontagságai közepette. A polgármester Csákányi László, a polgármesterné Schubert Éva, Piri, a lányuk Rátonyi Hajnalka, hadnagy Kósa András, Mariskát, a cselédlányt Urbán Erika játssza. A siker vitathatatlan. Jegyet hónapokkal előre kapni csupán. Ugyanakkor a színfalak mögötti belső zúgolódás felerősödött Urbán Erika és Kabos addigra már egyértelmű kapcsolata okán. "Kabos öreg a szerephez." - hallani a társulat ellenvetéseinek hangjait. Kabos ekkor 56 éves. A siker mit sem számít. A rossz hangulat egy pontján az igazgatónál fizetésemelést kér, ha már semmilyen elismerésben nincs része, adjon akár csak egy forintot. Akkoriban ugyanis bár sok darab sztárja, de mégsem ő jelenti a fizetési plafont a színháznál. Fizetésemelést nem kap, szóváltás annál inkább lesz a dologból. A felszínen anyagi megbecsülésről folyó vita egy pontján Kabos eljön a színházból. Ekkor Harsányi Gábor ugrik be Kabos helyett Novotni szerepébe.

Egy kemény év a Mikroszkóp Színpadon

Még aznap, amikor híre megy Kabos és a Vidám Színpad elválásának, Komlós János a Mikroszkóp Színpadhoz szerződteti. "Nem vagyunk olyan gazdagok, hogy egy Kabos az utcán sétáljon, akár egy napig is.”

Vissza a Vidám Színpadra

A Vidám Színpad élén közben igazgatóváltás zajlik. Bodrogi Gyula, az új direktor egyik első feladatának tekinti Kabos László visszahódítását a színházába, amely végül is megvalósul, még ha nem is zökkenők nélkül. Kabos boldogan veti bele magát a munkába, a régi megszokott közegében. Egyik feltétele a színházhoz való visszatérésének, hogy a régi kollégákkal együtt léphessenek fel: Kazallal, Hlatky Lászlóval, Kibédyvel. A bemutatkozó előadás a régi-új színházában a "Meddig lehet elmenni" című kabaréműsor lett, amelyben mindezek meg is valósulhatnak. Az előadás egyik csúcspontjaként a legendás Kazal - Kabos duett előadja szívbemarkoló dalát, Zerkovitz régi slágerét énekelve:

Tanulj meg, fiacskám, komédiázni,
Szeresd az embert, ki rajtad nevet, 
Akarj a nézőnek jó képet vágni, 
Szerezz sok jó percet mindenkinek!

Mindenki kacagjon, mikor csak játszol, 
S ha ezért lenéznek, ne bánd soha, 
Tanulj meg, fiacskám, komédiázni, 
Mert, minden csak - komédia!

A műsor 250 előadást ért meg, és csak azért ennyit, mert közben Kazal László a szívével kórházba került, majd nem sokkal később, egy szombati napon elhagyta hű színpadi társát, és vele szeretett közönségét, és felköltözött az égi társulat tagjai közé. Talán ott a "vidám színpadosok" egy külön felhőt foglalnak le, a saját és az égi nézőközönség szórakoztatására.

1984 - az első amerikai mintára készült magyar show: a Kabos Show

Kabos 1979-es ausztráliai turnéjáról hoz egy videomagnót, ami errefelé akkoriban nagy újdonságnak számít. Ehhez a videomagnóhoz néhány kazettát is vásárol külföldön, amelyek között ott találni Frank Sinatra "One Man Show" című kazettáját, nagy sztárvendégekkel, zenekarral, táncosokkal. Ezerszer megnézi előadás után pihentetésül. Egyik este azután, miközben a szalag csak úgy megy, hadd szóljon. szinte a feleségével egyszerre eszükbe jut, hogy egy hasonló show-t lehetne hazánkban is csinálni. Így született meg közös gyermekük a Vidám Színpadon, az első amerikai mintára készült magyar show, a Kabos Show 1984. december 6-án. Kállai István szerző, Szenes Iván zeneszerző, Blum József zeneszerző és hangszerelő alkotják a show háttér menedzsmentjét. Főszerepben Kabos László. Hófehér frakk, hófehér cilinder, ékszertrikók, táncosok, afféle igazi revü. A műsor több szegmensből áll, amelyben mindig szerepet kap egy 20 perces rögtönzésblokk, amelyben Kabos az épp aktuális eseményeket fűzi bele mondandójába. Nevetés, dal, látványos show-tánc, és a díszvendég, Aradszky László. Szenes Iván révén a nyitószámot Charles Kálmán, Kálmán Imre Amerikában élő fia írja a Kabos Show számára. A show hanganyagát felveszik hanglemezre, és rekord sebességgel ki is adják. Oly annyira, hogy szilveszterre a hanglemez átlépi a 100 000 eladott példányt, s így a bemutatótól számított harmadik héten a lemez aranylemez lesz. A szilveszteri műsorban adja át Szenes Iván és Bodrogi Gyula Kabosnak a bekeretezett aranylemezt.

A "Szexbogyó" és "Egy férfi, aki nem akar" sikerei

1988-ben bemutatják Pethes György rendezésében, Görgey Gábor kétrészes bohózatát, a "Szexbogyó"-t. ". Hosszú hónapokra előre lehet csak jegyet váltani az előadásokra, ám a következő siker hullámai talán még ennél is nagyobbra csapnak. Az "Egy férfi, aki nem akar" című vígjáték színpadra kerülése az 1980-as évek vége felé hazatelepülő Dobos Attila nevéhez fűződik. Dobos szerezte egyébként a korábbi filmsiker, "A veréb is madár" főcímdalát; ezúttal egy német szerző darabjával jelentkezett, melyhez ő írt slágerzenét, Szenes Iván szövegével, amelynek kapcsán zenés vígjáték lett az eredetileg prózai darab. A cselekmény egy házasságtól alapvetően rettegő anyakönyvvezető (Kabos László) körül forog, akinek a fia (Csonka Pici) beleszeret egy butikos (Urbán Erika) unokahúgába (Sajgál Erika). A premieren a német szerző is jelen van, és elragadtatással szól a megzenésítésről, a darab egészéről. A darab sikere túláradó, a szereplők önfeledt jókedve átragad a nézőkre is, igazi Vidám-siker.

A Vidám Színpadtól ismét el.

Ám a Vidám Színpadhoz szerződő új művészeti vezetőnő a színház egészére, és a darabok önfeledt bohóságaira is befolyással van. A színház közhasznú társasággá válik, és ezzel egy időben megkezdődik a régi tagok nyugdíjaztatása is (Kállai Ilona, Horváth Gyula. stb.). Sor kerül Kabosra, annak ellenére is, hogy ő maga erejének és munkabíró képességének teljében van. 1992-ben 17 ezer forinttal nyugdíjazzák. S bár a színház tagságához tartozik, az új évadban mindössze két darabban szerepel, a már említett "Szexbogyó", és az "Egy férfi, aki nem akar" című vígjátékokban, a többit leveszik a műsorról, mert "nem tudjuk fizetni a jogdíjakat" - mondja a színház vezetősége. "Szó nélkül otthagytuk őket. És ismét senki nem tartott vissza minket. Boldogok voltak, hogy kisöpörtek” - mondja Urbán Erika.

A Vidám Színpad és Kabos útjai végleg elválnak

Kabos László 70. születésnapján már ismét a színház tagja. Bensőséges és kedves megemlékezések sorozata éri az ekkor már közel ötven esztendeje a színháznál szolgálatot teljesítő színművészt. A színház érdekli és a műsor, nagy érzékkel tudja kiválasztani leendő sikereit, és hogy ezt kellő külső anyagi támogatóval menedzselje is, ez adott pillanatban váratlan és idegen számára. Ekkor a Vidám Színpad és Kabos útjai végleg elválnak.

Betegen

Töretlen munkakedve ezúttal amerikai turné megszervezésében ölt testet. Hat előadást New Yorkban, egyet New Jerseyben, majd Kanadában, egyet Hamiltonban, és Torontóban két előadást tart az Urbán Erika, Kósa, és Kabos hármas. New Yorkban például a 2500 fős egyetemi színházteremben lépnek fel, de a Kanadában akkoriban uralkodó hideg, a -28 Celsius-fok kikezdi egészségét, és tüdőgyulladással tér haza. Később, 77 évesen, 1999-ben ismét turné szervezésébe fog, ezúttal Ausztrália a cél. A siker ezúttal sem marad el. Hazatérve fellép az első Zsidó Kulturális Fesztiválon, a Kabos Show zsidó elemeit előadva. Ezek az utolsó szereplései. Játszik még jó néhány alkalommal a "Szeszélyes évszakok" egyes jeleneteiben, de gégeproblémái nem szűnnek. 2000-től már nem vállal színpadi fellépést. Állandó orvosi kezelést kap, amelyet jól tűr, és gondjai időszakosan enyhülnek. 2001-ben megörökítik kéznyomát a Csillagok Falán. Aztán kiújul baja: rosszindulatú daganat a hangszálán. Tisztában van mindennel. Ám ekkor is naprakész, és pedáns, jó kedélyű. Ám nehezen viseli, hogy ő, akinek a saját állítása szerint - soha be nem állt a szája, most hallgatásra és cetlikre írásra lett kárhoztatva.

Az elmúlással sohasem viccel. Nagyon tiszteli és szereti az életet. Ifjúkorában megtapasztalta, milyen a halál torkában. Gyakorta hangoztatja: "Különben is, kaptam a sorstól 60 év ráadást, beszélgethettem eleget".

Kabos László 80 éves

A 80. születésnapját a Fészek Klubban ünneplik barátai, tisztelői, egy Csemer Géza és Abai Pál rendezte műsor keretei között. Kaposi Miklós vezeti az estet, ahol sokan fellépnek tiszteletére. Medgyessy Péter miniszterelnök privát levélben köszönti. 75 éves születésnapján Göncz Árpádtól átveheti a Magyar Köztársaság tisztikeresztje kitüntetést, de sem korábban, sem pedig később más hivatalos elismerésben nem részesül.

"Még élek, és ez isteni csoda. Túl vagyok egy komoly betegségen, találtak egy rosszindulatú daganatot a hangszálamon, de legyőztem a betegséget, és még életben vagyok. Nem dohányozhatok, nem ihatok alkoholt, nőzni már nem tudok, de szemem még van. Erre azt szokták mondani: Az ilyennek még élni sem érdemes. Én pedig még mindig élek. És mindenkinek az üzenem, hogy az élet szép! Akármi történt, akármilyen a világ, akármilyen mocskos a történelem, az emberiség, és mostanában a szakma, érdemes élni, még 80 évesen is!..." - nyilatkozza 2003. október 5-én a "Mai Nap" vasárnapi számában, Székhelyi Fruzsinának.

Halála

A 2004. januári kontrollvizsgálaton panaszmentes, jó eredményekkel rendelkezik. "Tumor-mentes" A május 10-ei kontrollvizsgálat viszont súlyos bajt állapít meg, azonnali műtétre kerül sor. A nyarat kezeléssel, és feleségének gondos ápolásának köszönhetően otthon tölti. Szeptember 22-én este elesik, kórházba kerül, combcsontja sérül meg. Négy napja van már a János Kórház traumatológiáján, amikor szeptember 26-án, vasárnap délelőtt még az ágyánál ül, majd ebéd után lepihen. Délután fél háromkor viszont végleg kihunynak a fények, és legördül a függöny, Jom Kipurkor, a zsidók egyik legszentebb ünnepén távozott, és születésnapján, szeptember 28-án temetik, akkor, amikor 81 éves lenne.

Kabos humoráról

"Régimódian volt ellenzéki - mondja Molnár Gál Péter visszaemlékezésében. - Nem tátotta tágra a száját. Nem is igen tehette volna, de csípős ellenvéleményét kimondta színpadról, vagy ha nem szavakkal, annál erőteljesebben ható és érthető pillantásokkal, súlyos összenézésekkel őt világosan értő közönségével. Jellegzetes fogással elidegenítette az ábrázolt bohócfigurát az ábrázoló művésztől. Az artistaszakmában honos trükköt használta: megelőzte nevetésben nézőit. Belevicsorított tréfáiba. Úgy tett, mintha ezt az élcet már ő maga sem tudná megállni nevetés nélkül. Nevetésével eltávolította önmagát, az állampolgárt az alkalmazott komikai fogástól. Megteremtette azt a finom határvonalat, ami nélkül ócska tréfálkozás lett volna a dolog. Jelezte: nem vagyok azonos azzal, akit kiröhögtök. Miattatok teszem. Miattatok megyek a humor vágóhídjára. A nevettetés mártírja vagyok. Kabosnak ez a magát szerepétől eltávolító fogása művészi arányérzékre vallott. Eredménye: a bohóc megőrzött emberi méltósága volt."

Molnár Gál Péter az utolsó tévé-portréműsorról:

„A tévéfelvétel is a Mikroszkópon készült. Ő beszélt, szájtátva hallgattam. Nem volt mit közbeszólnom. A nyolc évtizedet leélt, súlyos beteg férfi nehezen formálta a szavakat megműtött gégéjével, de agya világos volt, emlékezete kikezdhetetlenül pontos, a leglényegtelenebb részletek is szabatosan éltek benne. A lényeget pedig bölcsen hunyorító madárszeme szavak nélkül is tudta közölni. Nem elhamvadt múltja emlékeit melengette, de éles eszű, jó agyú színész lévén régi komédiások módjára többnyire maga építette föl számait. Határozott világnézettel. Megrendíthetetlen bölcselettel. Roppant sikerei ellenére illedelmesen, régi vágású úrhoz méltóan szerény volt. Nem álszerény. Igazi szerény. Hiszen volt mivel szerénykednie."

Utolsó sajtóinterjúi egyikében így összegez: "- Elégedett? - Én igen. Tulajdonképpen azért, hogy megértem ezt a kort, nem kutyafüle, szabadjon mondani, ezt nem mindenki éri meg. Én most már itt vagyok, sikeres voltam, boldog volt a magánéletem, és mindent eljátszottam, ami ebben a műfajban jelent valamit." (MGP, Népszabadság, 2004. szeptember 27.)

Emlékezzünk a nehéz sorsú, gyermekfejjel a poklot megjárt ember és komikus színész örök üzenetére, mert ettől saját életünk is megváltozik:

„Mindennek a jobbik oldalát nézzük, 
És ne felejtsünk el nevetni, 
Mert a nevetés gyógyszer!”

Kitüntetései:

A Magyar Köztársaság Érdemrend kiskeresztje (1995) 
Érdemes Művész (1983) 
Jászai Mari-díj (1958)

Forrás:

Színészkönyvtár

A kilencedik részben a XX. század, világszerte legismertebb magyar írójának, Molnár Ferencnek életrajza következzen:

Molnár Ferenc (született Neumann Ferenc, Budapest, 1878. január 12. – New York, 1952. április 1.) író, újságíró.

Unokái Horváth Ádám Kossuth-díjas filmrendező, Sárközi Mátyás író és Horváth Eszter ének-zene tanár.

Molnár Ferencről nagyon nehéz tárgyilagosan írni: Molnár Ferencnek lelkes rajongói és dühödt ócsárlói vannak. Irodalmi alakja halála óta is az indulatok kereszttüzében áll. Az egész magyar irodalomból világszerte ő a legismertebb nevű és művű író, színházaink újra meg újra sikerek közepette újítják fel vígjátékait, miközben ironikus és szatirikus prózája szinte ismeretlenné halványult. Molnár Ferencet dicsőítik és szidalmazzák anélkül, hogy eléggé ismernék. Ha ma élne, biztosan „celeb” lenne, bulvárlapok élnének meg a vele kapcsolatos zaftos sztorikból.

Molnár Ferenc 1878. január 12-én, Budapesten született, német-zsidó polgárcsaládban. Édesapja, Neumann Mór (1848–1907) sebész volt, de sokáig üzemorvosként dolgozott: előbb a Margit híd építésénél, majd a Ganz Gyárban. Édesanyja Wallfisch Jozefa volt.

Középiskolai tanulmányait 1887 és 1895 között a Lónyai utcai Református Gimnáziumban végezte. Ekkor már aktívan újságírónak készült, de szülei nyomására 1896-tól egy évig a genfi egyetemen, később Budapesten jogot tanult. Ebben az időszakban már cikkei jelentek meg budapesti napilapokban, többek közt a Pesti Hírlapban, hazatérte után a Budapesti Naplóban. Ezzel párhuzamosan irodalmi műveken és idegen nyelvű színdarabok fordításán is dolgozott. Ekkoriban magyarosította nevét, azzal az indokkal, hogy felmenői közt akadt molnár.

Első nagy feltűnést keltő írása az 1901-ben megjelent szatirikus regénye, Az éhes város volt. Ugyanebből az esztendőből származik az Egy gazdátlan csónak története című lírai kisregénye, melyben egy 15 éves lány tragikus szerelmi történetét beszéli el. Első önálló színpadi műve A doktor úr volt, amely nagy sikert aratott az 1902. novemberi Vígszínházbeli bemutatón. A Pál utcai fiúk című regénye, még most is nagy sikert hozna az elhunyt írónak .

1906. május 19-én Budapesten feleségül vette Vészi Margit festő-írónőt, főszerkesztője, Vészi József leányát, ez a házasság azonban nem volt tartós. Fél év után különköltöztek, bár a válásra csak négy év múlva került sor. Egy lányuk született, Molnár Márta, aki később Sárközi György író felesége lett.

Első külföldi színpadi sikerét 1907-ben aratta Az ördög című színdarabjával. 1908-tól már több városban is játszották színpadi műveit (Bécs és Berlin mellett Olaszországban és az Egyesült Államokban is), de a polgári társadalom kritikája miatt az előadások nem mindig találtak kedvező fogadtatásra. Legnagyobb sikerét a Liliommal aratta. Az 1909-es budapesti bemutató után 1912-ben a bécsi előadás következett. 1934-ben Fritz Lang megfilmesítette, és alapjául szolgált az 1945-ben a Broadway-n bemutatott Carousel (Körhinta) című musicalnek. Molnár Ferenc 1907-ben írta meg mindmáig népszerű A Pál utcai fiúk című regényét, amely a pesti gyerekek olykor vidám, olykor szomorú életét vázolja, írja le nekünk.

Az első világháború alatt Galíciában volt haditudósító; erről írta 1916-ban az Egy haditudósító naplója című könyvét. 1922. október 11-én Budapesten feleségül vette Fedák Sárit, de ez a házasság is hamarosan válással végződött. Harmadik felesége Darvas Lili színésznő volt, akivel 1926. június 9-én kötöttek házasságot Budapesten.

Az 1920-as és 30-as években sok könnyed színdarabot írt, amelyek korának legnépszerűbb színpadi szerzőjévé tették.

1939-ben a fenyegető nemzetiszocializmus elől Darvas Lilivel Franciaországba, Svájcba, majd 1940-be New Yorkba menekült. Amerikában titkárnője és szeretője, Bartha Vanda öngyilkosságot követett el, az író újból mély depresszióba esett. Mindezek ellenére forgatókönyveket és színdarabokat írt. 1949-ben mutatták be a Broadway-n Panoptikum című darabját.

1952. április 1-jén New Yorkban halt meg, 74 éves korában, gyomorműtét közben.

Az anekdoták szerint alkoholista és agresszív ember volt, aki első feleségét, Vészi Margitot, többször megverte, emiatt el is váltak. De előtte, kifejezetten feleségének írta a „Liliom” című színdarabot, amelyben a városligeti vagány rendszeresen veri az őt eltartó, szelíd, csendes feleségét. Az előadás 1909-ben kudarcba fulladt a pesti Vígszínházban, mire az író idegösszeomlást kapott, és egy évig szanatóriumban kezelték, de ugyanez a darab Berlinben nagy sikert aratott. Beleszeretett a Vígszínházban a női főszerepet játszó Varsányi Irénbe, akinek férjével párbajozott, és emiatt börtönbe került. Vészi Margit, a felesége ezt követően vált el tőle. A csalódások hatására mély depresszióba esett, és öngyilkosságot kísérelt meg. Amikor a szintén depressziós Bródy Sándor a New York kávéházban próbálta őt kioktatni az öngyilkosság módozataiból, Molnár Ferenc így válaszolt: „Sándor bácsi, kérlek, én öngyilkossági ügyekben csak attól fogadok el tanácsot, akinek már sikerült.”

Művei

• Józsi és egyéb kis komédiák (1904)
• Az ördög (1907)
• Liliom (1909)
• A Testőr (1910)
• A Farkas (1912)
• Úri divat (1916)
• A fehér felhő (1916)
• Farsang (1916)
• Egy haditudósító naplója (1916)
• A hattyú (1920)
• Színház: Előjáték Lear királyhoz, Marsall, Az ibolya (1921)
• Égi és földi szerelem (1922)
• A vörös malom (1923)
• Az üvegcipő (1924)
• Játék a kastélyban (1926)
• Riviera (1926)
• Olympia (1928)
• Egy, kettő, három (1929)
• A jó tündér (1930)
• Valaki (1931)
• Harmónia (1932)
• Nagy szerelem (1935)
• Delila (1937)
• Panoptikum (1949)
• Nászinduló (1996) [Utolsóként - hagyatékában megtalált - darabja]

Egyéb prózai művek

• Az éhes város (1901)
• Egy gazdátlan csónak története (1901)
• A Pál utcai fiúk (1907)
• Muzsika (1908)
• Egy haditudósító naplója (1916)
• A zöld huszár (1938)
• Útitárs a száműzetésben – Jegyzetek egy önéletrajzhoz (1950)
• A Dohány-utca és a Körút-sarok (1952)
• A zenélő angyal
• Huszárest

Művei alapján készült filmek

• Az ördög (1915, 1918 – rendező Kertész Mihály, 1919, 1921)
• Liliom (1919 – rendező Kertész Mihály, 1921, 1934 – rendező Fritz Lang, 1956)
• A Testőr (1925, 1931, 1941)
• Úri divat (1925)
• A hattyú (1925, 1930, 1956)
• Olimpia (1929, 1930, 1960 – rendező Kertész Mihály, címszerepben Sophia Loren)
• A Pál utcai fiúk (1934, 1969 – rendező Fábri Zoltán)
• Egy, kettő, három (1961 – rendező Billy Wilder)
• A jó tündér (1935, 1947)
• Nagy szerelem (1937)
• A Pál utcai fiúk (I ragazzi della via Pal - Pal Street Boys) (2003 – rendező Maurizio Zaccaro)

Díja

• Corvin-koszorú (1935)

Gyerekei

• Molnár Márta, Vészi Margittól (festő-írónő, Vészi József főszerkesztő leánya, akit 1906-ban vett feleségül), Sárközi György író felesége.

Molnár Ferenc quiz (a la Nyáry Krisztián):

- Mely író és színésznő házassága jelezte valójában kapcsolatuk ünnepélyes lezárását?

Molnár Ferenc és Fedák Sári 

- Molnár Ferenc az első világháborúban haditudósítóként dolgozott, majd amikor hazatért, barátai kajánul közölték vele, hogy távollétében szerelme többekkel lefeküdt. Az író válasza így hangzott: "Mindenkivel lefeküdt? De pénzért csak velem hált." Ki volt az a nő, akire Molnár utalt?

Fedák Sári 

- Vészi Margit 1906-ban ment feleségül Molnár Ferenchez. A tehetséges festőnek és grafikusnak számító lány valójában dacból ment hozzá az íróhoz. Apja, a korszak befolyásos lapszerkesztője, Vészi József nem akarta, hogy lánya az általa korhelynek és megbízhatatlannak tartott Molnár felesége legyen. Egy ugyancsak korhelynek és ugyancsak megbízhatatlannak tartott udvarlót már sikerült távol tartania lányától az aggódó apának – ki volt az?

Ady Endre 

- Vészi Margit és Molnár Ferenc házassága minden volt, csak éppen békés nem, veszekedéseik gyakran tettlegességig fajultak. A házaspár 1910-ben hivatalosan is elvált. Az első világháborúban azonban mindketten ugyanazt a foglalkozást, tevékenységet űzték. Mi volt az?

Haditudósítók voltak.

Anekdóták Molnárról:

Molnár nem szerette az életrajzírókat, mármint azokat, akik az ő életéről akartak feljegyzéseket gyűjteni. Rendszerint elzárkózott minden felvilágosítás elől. Az egyik kicsit erőszakosabb biográfusnak így válaszolt: “Idehallgasson, barátom! Engem egyáltalán nem érdekel, hogy eddig mi történt velem. Ha örömet akar nekem szerezni, azt írja meg, hogy ezután mi lesz.”

Egy forró New York-i napon, a negyvenes években Molnár egy barátjával ballagott a Broadway-en. Homlokáról patakzott a víz, a levegőt nehezen szedte. Egyszer csak megállt, és ezt mondta: “Hogy én miért jöttem ide, azt tudom. De hogy az amerikaiak miért jöttek ide, azt nem tudom megérteni.”

„…GRÓF- Maga kitűnő ember, csak egy más emberiség kellene maga köré!...” (részlet az Úri divatból)

Forrás:

Wikipédia

Nyáry Krisztián: Így szerettek ők

Békés István: Új magyar anekdótakincs

A nyolcadik részben a nyolcadik magyar Nobel-díjas fizikus, Gábor Dénes életrajza következzen:

Gábor Dénes (Dennis Gabor, született Günszberg Dénes; Budapest, Terézváros, 1900. június 5. – London, 1979. február 9.) Nobel-díjas fizikus, gépészmérnök, villamosmérnök, a holográfia feltalálója.

Budapest Terézváros városrészében született. Családja izraelita vallású volt. Édesapja, Günszberg Bernát, a Magyar Általános Kőszénbánya Részvénytársaságnál (MÁK Rt.) dolgozott főkönyvelőként, majd cégvezetőként, végül igazgatói rangban, 1928-ig. Édesanyja Jakobovits Adél. A szülők 1899-ben kötöttek házasságot, s 3 gyermekük született: Dénes (1900), György (1901), Endre (1903). Az apa 1902. március 8-án fiaival együtt engedélyt kapott, hogy családnevüket „Gábor”-ra változtassák.

Elemi iskolai tanulmányait a Szemere utcai községi elemi népiskolában (1906-1910), a középiskolát a Budapesti V. ker. Markó utcai Magyar Királyi Állami Főreáliskolában (1910-1918) végezte. 1911. november 14-én kelt az Aeroplán körhinta szabadalmi leírása (a bejelentés napja: 1910. október 8.). Mindössze 14 éves volt, amikor beleszeretett a fizikába. Figyelme rögtön az atomok világa, az elektronok viselkedése felé fordult. Ezek megfigyelésének vágya évtizedekkel később is motiválta, midőn az elektronmikroszkóp tökéletesítésével foglalkozott. 1918. március 6-án érettségizett. 1918. március 15-én behívták katonának, az észak-itáliai fegyverszünet után tért haza. Ehhez kapcsolódik olasz nyelvtanulása, mely negyedik nyelvismerete lett. A korai természettudományos és műszaki érdeklődés adta az indíttatást műegyetemi tanulmányainak megkezdéséhez 1918-ban. A stúdiumot a gépészmérnöki szakon kezdte, majd 1920-tól Berlinben a charlottenburgi kerületben levő műszaki főiskolán elektromérnöki ágon folytatta. 1919. május 24-én áttért az evangélikus vallásra. Mély matematikai ismereteinek alapjait olyan neves szakemberektől sajátíthatta el, mint Fejér Lipót, Kürschák József és Rados Gusztáv. Kortársai, barátai, vitapartnerei közé tartozott Neumann János, Szilárd Leó és Wigner Jenő is.  Itt rendszeresen látogatta a tudományegyetem előadásait, többek között Einstein szemináriumát, mely Szilárd Leó kezdeményezésére jött létre, és aki az előadásokra meghívta Wigner Jenőt, Neumann Jánost és Gábor Dénest. Később a magyar baráti kör Polányi Mihállyal, Kösztler Artúrral bővült. 1921. június 24-én tette le első szigorlatát a Műegyetemen.

1924-ben szerezte meg az elektromérnöki diplomát Berlinben. Huszonnégy éves korában már széles körű műszaki és tudományos ismeretekkel rendelkezett. A kettős képzés hatására mélyen és kitéphetetlenül gyökeret eresztett az az elméletet és gyakorlatot összekötő mérnöki szemlélet, amely egész életművében átfogóan és következetesen érvényesült.

Első munkahelye Németországban egy magasfeszültségű távvezetékek tervezésével foglalkozó kutatóintézet lett. Pályája kezdetén a nagy teljesítményű, nagyfeszültségű villamos távvezetékekben létrejövő tranziens jelenségekkel, majd az ún. vándorhullámok megfigyelésére szolgáló katódsugár oszcillográfokkal foglalkozott. Ez vezette őt a katódsugár oszcillográfok működésének alapjául szolgáló elektronoptika tanulmányozásához, majd később ebből sarjadt az érdeklődése az elektronsugaras berendezések, előbb oszcillográfok, majd az elektronmikroszkóp, végül a televíziós képcsövek problémái iránt. 1927-ben (már a Siemens-Halske cég alkalmazásában) doktori értekezését a katódcsőről írta.

 1932-től kezdett foglalkozni a plazmajelenségek elméletével. A plazmák, vagyis az erősen ionizált, villamos szempontból csaknem semleges gázok elméletének tanulmányozása Gábor Dénest a feltárt effektusok gyakorlati hasznosítására, a plazmalámpa megalkotására ösztönözte. A plazmalámpát 1934-35-ben a Tungsram vezetőségével történt megállapodás alapján annak kutatólaboratóriumában – Budicsevits Andor segítségével – próbálta megvalósítani. A sikeres laboratóriumi munkák ellenére a lámpák magyarországi gyártására nem került sor. Az Egyesült Izzó nem kívánta megvásárolni Gábor szabadalmát.

1936. augusztus 8-án feleségül vette Marjorie Louise Butlert, akivel haláláig harmonikus házasságban élt, gyermekük nem született. 1937-ben Angliába települt. Ezt követően tizennégy esztendőn át a Thomson-Houston Társaság kísérleti laboratóriumában dolgozott. Fő munkaterülete az elektronoptika volt. A cég kutatólaboratóriumában kezdett foglalkozni a híradástechnikai információelmélet kérdéseivel is. Kiváló invenciózussága, a fogalmak egymáshoz kapcsolásának készsége vezette oda, hogy két látszólag egészen különböző diszciplina: az elektronsugaraknak az elektronmikroszkóp javítását célzó tanulmányozása és az információelmélet művelése során szerzett tapasztalatait ötvözze. Az elektronoptikai leképezés tudományos vizsgálata vezette a holográfia feltalálásához. Felismerte, hogy a tökéletes leképezéshez a tárgyról visszavert hullámok valamennyi információját fel kell használni. Nemcsak a hullámintenzitást – mint azt a hagyományos eszközök teszik -, hanem a hullám fázisát és amplitudóját is. Ha ez megvalósul, akkor a tárgyról teljes(holo) és térbeli(graf) kép nyerhető. Az optikai holográfia elméletét Gábor Dénes 1946 és 1951 között dolgozta ki. A munka befejezését a „Mikroszkópia hullámfront-rekonstrukcióval II.” c. tanulmánya jelezte.

Ezt követően az intézmény egyik vezetője, nyugdíjazásától haláláig tanácsadója maradt.

A holográfia szélesebb körű elterjedéséhez ún. koherens fényforrás kidolgozására volt szükség. Ez a fordulat 1962-ben a lézer felfedezésével következett be, majd a lézertechnika és a holográfia egyesítése tette lehetővé a lézerhologramok készítését. Gábor Dénes ezekben a munkákban is alkotó módon vállalt részt és hozzájárult ahhoz, hogy a szövegtárolás, a betű- és alakzatfelismerés, valamint az asszociatív információtárolás területén új perspektívák nyíljanak.

Az ötvenes és a hatvanas években folytatta elektronoptikai kutatótevékenységét, és ismét foglalkozott a plazmaelmélettel. Nagy érdeklődéssel foglalkozott a tv-képcső fejlesztésével is. Olyan lapos képcsövet konstruált, amelyben a többszörösen megtört elektronsugár útjának zömét a képernyővel párhuzamos síkban teszi meg.

Szakmai-tudományos munkásságának, különösen a holográfia feltalálásának legmagasabb rangú elismerését az 1971-ben átnyújtott Nobel-díj fémjelezte.

Gábor Dénes munkásságára, életére azonban az is jellemző, hogy kiemelkedő szakmai sikerei csúcspontján továbblépett az emberiség világproblémáihoz. A hatvanas évektől kezdve figyelmét mindinkább az emberiség élete, jövője kötötte le. Ezt jelzik olyan művei mint „A jövő feltalálása” (1963), „Tudományos, műszaki és társadalmi újítások” (1970), „Az érett társadalom” (1972), valamint az a munka, amelyet a Római Klub keretében vállalt. „Most már hosszú évek óta – 15 éve – kettős életet élek: fizikus vagyok és feltaláló. Ez az egyik életem, a másik pedig: szociális író vagyok. Régen rájöttem arra, hogy nagyon nagy veszedelemben van a mi kultúránk…” vallotta 1972-ben, egy budapesti tévériportban.

Nézete szerint a tudománynak szembe kell nézni két nagy problémával. „Az egyik előrejelzési probléma: meddig folytatódhat a dolog úgy tovább, ahogyan most folyik. A másik feltalálási probléma: hogyan előzhetjük meg a katasztrófát.”

A válaszok kutatásában is hatalmas részt vállalt magára. A világhelyzet átfogó felmérésének eredményeit az Umberto Colombo professzorral közösen kidolgozott jelentésben tette közzé, „A hulladékkorszak után” (1976) címmel, mint a Római Klub 4. számú jelentését. E mű fontos mérföldkő annak emberiség méretű tudatosításában, hogy a pazarlás, a rablógazdálkodás kora végérvényesen lejárt. A világ új gazdálkodási módot és új gondolkodási módot követel. Nagy feltalálónkat élete végéig foglalkoztatta a hatalmas történelmi kérdés, az emberiség jövőjének feltalálása. Örökségének talán még kevésbé értékelt, de különösen értékes része az a gondolat, hogy a jövő feltalálásának magában kell foglalnia az informatika jövőjének feltalálását, az információ és a kommunikáció globális problémakörét.

Gábor Dénes, a mérnök, a tudós, a szociális gondolkodó életműve nagyszerűen példázza a kiemelkedő szakember és a felismerései, tudása alapján felelősséget vállaló közéleti ember teljességre törő életét. A valóság gyakorlati problémái vezették az egyre mélyebb felfedezések felé, és az új ismereteket a gyakorlatban akarta és tudta hasznosítani.

Szülőföldjétől messzire került, de azt mindenkor büszkén vállalta. A Magyar Tudományos Akadémia meghívására kétévenként hazalátogatott Budapestre. Bár világpolgárnak vallotta magát, Magyarországhoz való kötődése sohasem halványult el, mindig szívesen látta a magyar fiatalokat tanszékén. Társaságban széles műveltségű, szellemes társalgó volt, szerette és gyakran önfeledten énekelte a magyar nótákat. A gyökérszálak, amelyek a szülőhazához kötötték, sohasem szakadtak el.

"A jövőt nem lehet előre megjósolni, de a jövőnket fel lehet találni!"

                                                Gábor Dénes

A hetedik részben egyik legnagyobb kortárs írónk, Moldova György következzen, aki a mai nap ünnepli 80. születésnapját:

Moldova György

Moldova György, Reif (Budapest, 1934. március 12. –) Kossuth-díjas, Prima Primissima díjas magyar író, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja. A legolvasottabb kortárs magyar író. Legfőképpen a riport és a szatíra műfajában alkot.

Élete

Eredeti neve Reif György, Reif Sándor és Berkovics Mária zsidó származású gyermeke. A „Moldova” nevet 1955-ben választotta magának, mikor első írása nyomtatásban megjelent. A nyilas uralom alatt 1944. november 29-én Vajna Gábor belügyminiszter rendelete a budapesti gettó felállításáról rendelkezett, ezért családjával együtt a budapesti gettóba deportálták, ott élte meg a háború végét. A Színművészeti Főiskola dramaturgia szakára járt négy évet, többek között Csurka Istvánnal egy évfolyamba. A főiskola után fizikai munkát (kazánszerelő) végzett, valamint tanulmányait is megszakította több hónapra a komlói szénbányában végzett munkával.

Filmírással hosszabb ideig foglalkozott, ennek eredménye volt többek között az 1959-ben megjelent „Szerelemcsütörtök”. Zenés bohózatát, a „Légy szíves Jeromos”-t 1962-ben vitték színre a Petőfi Színházban.

Novellái 1955 óta jelennek meg irodalmi folyóiratokban, antológiákban. Több mint 70 könyv szerzője, az „Idegen bajnok” 1963-ban jelent meg; irodalmi élete csúcsának a „Negyven prédikátor” (1973) és a „Ha jönne az angyal…” (1998) regényeit tartja. Saját véleménye szerint: „Rossz könyvem van, de hazug, tisztességtelen nincsen.”.

1989 óta a Hócipőben is több alkalommal jelentkezett sorozataival.

1990-től három évig a Magyar Hírlap külső munkatársa volt, hetente jelentek meg írásai.

Írásaira jellemző a mindennapi élet központi problémáinak, kérdéseinek felvetése, cselekményesség, magányos, „mindennapi hősök” szerepeltetése. Fontos szerepe volt a világháború utáni magyar szociográfia megteremtésében (Magyarország felfedezése-sorozat), valós problémákkal foglalkozó riportkönyvei országosan ismertté tették nevét (Tisztelet Komlónak, Akit a mozdony füstje megcsapott…, A szent tehén).

2007-ben az URBIS kiadó megkezdte az "Életműsorozat" kiadását.

Politikai megnyilvánulásai

Moldova György Kádár János híve maradt a rendszerváltás után is, külön életrajzi kötetet is írt róla, egyedülállónak, zseninek nevezte. A Kádár-korszakot Magyarország legjobb huszadik századik korszakának tartja. Kádár bűneit hevesen tagadta, véleménye szerint, akit kivégeztek 1956-os forradalom után, azt mind jogosan tették. A Kádár születésének századik évfordulójára készült Kádár-mellszobrot is Moldova leplezte le, ahol „proletárszentnek” nevezte az egykori pártelnököt. 2012-ben bemutatott riportkönyvének is Kádár a témája, amely Kádár János sírjával foglalkozik.

A Digitális Irodalmi Akadémia honlapján található bibliográfia szerint 1990 és 2010 között 67 könyvet (71 kötetet) adtak ki Moldovától. Évente átlagosan több mint hármat. A rendszerváltás előtt feleennyit sem. Összes könyvei, riportjai száma meghaladják a 100-at, eladott példányszámban valamennyi kortárs magyar író közül a legolvasottabb.

Moldova egyik maximája szerint "a hatalom által felajánlott kitüntetéseket személyes sértésnek kell tekinteni". Moldovát a rendszerváltás után is érte annyi sérelem, mint előtte. Díjakból származó bevételei nem csökkentek. 2010-ben megkapta Prima Primissima díjat. (Orbán Viktor abban a levelében, melyben a díjához gratulált, "a nemzeti szellem megtestesítőjének" nevezte őt.)

Moldova életműve a rendszerváltás után protesztirodalommá egyszerűsödött le.

Jelentős szatírája, Az Abortusz-szigetek, mely a két rendszer határvonalán született, lezárja a jövőhorizontot: a szocialista tervgazdálkodás logikája abszurd és fenntarthatatlan, e logika föllazulása viszont széteséshez, pusztuláshoz vezet. 2002-es önéletrajzi kötetében, A régi nótában Moldova rögzíti, milyen sokáig kellene visszafelé forgatni az időt, hogy otthon érezze magát benne: "Ha most valaki felajánlaná, hogy újrakezdhetem az életemet, és szabadon eldönthetem, mikor szeretnék tizennyolc éves lenni: 1952-ben vagy napjainkban, én kissé röstelkedve, de habozás nélkül 1952-t választanám. (...) Egyetlen, de mérhetetlen előnnyel járt akkor fiatalnak lenni: mindenki úgy érezte, hogy szükség van rá, indultak a nagy tervezések, beruházások, építkezések, azt mondták nekünk: ha mindegyiketekből tíz volna, az is kevés lenne!"

A szellem megtestesítője

Könyveit, riportjait az élet sűrűjében gyűjtött információmorzsák alapján készíti, a szó klasszikus értelmében, oknyomozó riporter.

A szociografikus riportkötetek mellett két új műfaj uralja Moldova rendszerváltás utáni életművét: a (kommentált) aforizma és az életrajz.

Életsumma

Az aforizmakötetek, kalendáriumok egyrészt a morzsabáli ökonómia termékei, másrészt a kor gyarlósága fölé emelkedő, messzelátó öreg imázsának kellékei. A messzelátás esszenciája az általános pártellenesség, amit Moldova a maga egész életére kiterjeszt: "Ne vegyék dicsekvésnek, mert csak a magam sorsának elrontását, teljes kiközösítését értem el vele - de én már a legelején bemondtam a 'kontra pártit'. Nyolcvannál több könyvben okádtam ki undoromat minden párt iránt." (Kontra párti!, 2009.)

Moldova rendszerektől függetlenül professzionális módon optimalizálja tehetségének értékesítését. "A profizmushoz tartozik, hogy ihlet, vagy akár élményanyag nélkül is tudok írni. De természetesen még mindig táplálkozom a múltamból, a meg- és átélt élményanyagaim bőséges táplálékul szolgálnak. (...) Többet hoztam ki magamból, mint amennyi bennem volt. Egy közepes kertben egy kiváló kertész dolgozott. A kert a tehetség, a kertész az akarat." Így jellemzi Moldova a pályáját a Borsnak adott interjújában. S ez a jellemzés érett önismeretről tanúskodik.

Forrás:

Wikipedia

Digitális Irodalmi Akadémia

Magyar Narancs

A hatodik részben egyik legnagyobb nevettetőnk, Markos József alias Alfonzó életművész nem akármilyen élettörténete következzen:

Markos József

Markos József, művésznevén Alfonsó (későbbi írásváltozatban Alfonzó) (született Markstein József, Budapest, 1912. február 29. – Budapest, 1987. május 31.) magyar artista, színész, humorista. A paródia mestere, aki szívesen alkalmazta a pantomim elemeit is. Számait a legapróbb részletekig önmaga dolgozta ki. Sok emlékezetes alakítása közt az egyik Csehov-paródiája, „Ványadt bácsi” alakjának megelevenítése.

„Hofi előtt úgy hat, mint Aiszkhülosz Szophoklész előtt” – írta művészetéről Kornis Mihály

Családja

Három gyermeke született. Legidősebb fia Markos György színész, humorista, akivel többször is együtt lépett fel. Lánya Markos Zsuzsa (1954–1995) volt. Kisebbik fia, Markos István Kanadában élt 25 évig, Ottawában és Montréalban járt egyetemre, majd 2001 óta Kanada mellett Magyarországon is oktat és tolmácsol angolt és franciát.

A színpadig

Már gyereknek is erős fizikumú volt. Édesapja baromfikereskedő volt, gyermekkorában az iskola mellett besegített az üzletbe. A kereskedelmi iskolát elhagyni kényszerült egy komoly konfliktus után egyik tanárával. Először a Róka és Társa cégnél lett autószerelő inas, de 1930-ben ehelyett inkább cirkuszi artistának szegődött.

Vándorévek

Ezzel kiváltotta családja neheztelését: egy ismerősükhöz Strasbourgba küldték, ő azonban ehelyett Párizsba ment, ahol nyolc hónapot töltött és a Renault autószerelője volt. De ez sem tetszett neki, hazatért és megint artista lett az Alpesi falu varieténél, majd velük Bulgáriába, Szófiába szegődött. Itt, mint a "Hortobágy legyőzhetetlen bikája", birkózószámával járta az országot, Várnában azonban egy török ellenfél legyőzte.

Erre hazatért, és előbb kereskedősegéd lett (a Kálvin téri Szemző divatáruüzletben), de fizikai adottságai ettől az állástól is segítettek neki szabadulni: 1933-ban a Royal Revü Varietéhez került táncosnak. Ez azonban még nem jelentette a színpad és a porond közti választást: egy évre Olaszországba szerződött táncosnak, de utána ismét vándorcirkuszhoz csatlakozott. Katonai szolgálata után az Arizona varietébe szerződött parkett-táncosnak. Karrierje kezdetén arany színű festékkel kenték be, amitől rosszul lett. Ekkor figyelt fel rá Miss Arizona, akivel később közösen is fellépett. Innen azért tették ki, mert összeverekedett egy Festetich gróffal. A Kék Egér mulatóból az útja Egyiptomba vezetett, innen Szudánba, Libanonba, Szíriába és Törökországba – mulatókban és varietékben lépett fel. Ezután 1937-ben és 1938-ban Olaszország mozivarietéi következtek (itt együtt játszott például Marcel Marceau-val és a fiatal Louis Armstronggal), majd a párizsi Olympia varieté.

Ismét Budapesten, művésznevei

Hazatérve a Shanghaj Bárban, később az Arizona varietével szemközti Moulin Rouge-ban táncolt. Baráti viszonyba került Kiss Manyival és Latabár Kálmánnal. Színészi karrierje Joe Stan művésznéven akkor indult, amikor Flaschner Ernő, a Moulin Rouge nagyhatalmú tulajdonosa felfigyelt parodizáló kedvére és színpadra küldte.

1940-ben egy rendelet megtiltotta angol és francia nevű művészek fellépését, ezért korábbi művésznevét fel kellett adnia. Új, egész életre szóló művésznevének az az eredete, melyről ő maga nyilatkozott egy tévéinterjúban, hogy a rádióban meghallotta azt a hírt, hogy meghalt XIII. Alfonz spanyol király, és ezt a nevet választotta spanyolos formában 1941-től

A háború

1944 januárjában munkaszolgálatra kerül, ahonnét megszökik, bujkál, októbertől műtössegéd a Rókus kórházban, álnéven. Műtőssegédként éli meg az orosz csapatok Budapestre érkezését. Egy fejlövéses orosz tisztet osztanak be hozzá, akinek a tolmácsaként elkerül Szegedre. Szegeden segédszínésznek áll. A Szókimondó asszonyságban, Le Fevre, a Csúnya lányban táncos-komikus, a Hamletban Rosenkrantz, a Mosoly országában táncol, Szegeden, ám ennél többre vágyik, és otthagyja a vidéki életet.

1948-52

Budapestre jön, s Rodolfó bűvész partnere lesz a Fővárosi Nagycirkuszban, de bár jó barátság köti Rodolfóhoz, önálló pályát szeretne találni, ahol magát "adhatja", tovább áll és lokálokban, varietékben csiszolja összetéveszthetetlenül egyéni stílusát. 1952-ben a Royal Színház tagja. A "Peleskei nótáriusban" alakított Baldauf Herkules alakításáért, 1952. április 4-én a Népköztársasági Érdemrend ezüst fokozatát kapja. 1952 őszén a Vidám Színpad tagja lesz egészen nyugdíjaztatásáig. A Vidám Színpadon köt barátságot Bársony Istvánnal. Fellépések után a megromlott egészségű kollégát haza-hazakísérgetve, a színiakadémiát pótló beszélgetések során csiszolja szinpadi tudását. Már az ötvenesévek elején is vállal film-epizód szerepeket, reklám filmszerepeiben is elhíresül. Reklámfilmjeinek mondatai bekerülve a köztudatban modernkori szólásokká válltak: "Megvette az ehetit?", vagy a "Van egy fölösleges százasa", "Ne nekem köszönje", "Idefigyeljenek Emberek".

1956-1987

1956 nyarán háromhónapos orosz turnén vesz részt, ahol találkozik és barátságot köt Rajkinnal. A forradalom idején a szovjet-turnéja kapcsán feldúlják lakását. Hazajön, és családjával külföldre távozik. Bécsben és Belgiumban vállal fellépéseket. Dolgozik Toto-val, Macario-val, és Vittorio de Sica-val, Jacques Tati pedig gag-man-nnek szerződteti "A nagybácsi" című filmjéhez. A honvágy hazahozza, s ismét leszerződik a Vidám Színpadhoz, amelynek nyugdíjaztatásáig tagja marad. Az erőnléte még éveket tesz lehetővé, de színházának kicsinyes spórolása kapcsán, amelynek során egy repertoár darabból anyagi megokolásból kiteszik, nyugdíjaztatását kéri. Ezt követően több fellépést vállal a televízióban, filmgyárban. 1972-ben eljátssza a "Vigyázat mázolva" című kisfilm főszerepét, amely az oberhauseni fesztivál fődíját nyeri el. 1974-ben a "Keménykalap és krumpliorr" film, a müncheni Prix Jeunesse fesztiválon, dícsérő oklevelet kap, amelynek főszerepét játsza. Számtalan alakítását, hála istennek televízó örzi az archivumában. A fiával Markos György-el készült Karmester, a sakkozók, az ügyefogyott cirkusz jelenetéig, zenebohócként, vagy a legendássá váló "Ványadt bácsi" jelentben, vagy a magyar televíziózásban elsőként elkészülő humoros húszpercesek, Alfonsó show-jáig számtalan önálló, és igazi Alfonsó-világ válhatott a nézők millióinak kedvencévé.

Már az ötvenes évek elejétől filmekben is vállal szerepeket (ekkor még epizódszereplőként). Egy időre ismét erőt vett rajta a vándorösztön: 1956-ban antiszemita támadások hatására disszidált családjával, de a kitérő után visszatért a Vidám Színpadhoz és a magyar filmiparhoz.

Reklámfilmekben is szerepelt, az autónyeremény-betétkönyv reklámjában hallható közismert szlogenje, a „Nekem teljesssen mindegy (hogy melyik kocsit nyerem)”; a BKV megalakulásakor a buszsofőrt alakítja, ő reklámozta a kalauz nélküli kocsikat.

A hatvanas évektől évente szerepelt mozi- és tévéfilmekben, többnyire kisebb, humoros szerepekben, de például az Én vagyok Jeromos című vígjátékban ő a főszereplő. Folyamatosan látható volt a tévében, főként kabaréjelenetekben. Egyik legnépszerűbb alakítása a Keménykalap és krumpliorr tévésorozatban Bagaméri, az elátkozott fagylaltárus. Saját tévés showműsora volt a parodisztikus Alfonzó Világszínháza.

Nyelvtudása

német, olasz, francia, orosz és arab.

Budapest - Színész legendák sztorijaiból írt könyvet Kalmár Tibor. A Kossuth Kiadó gondozásában megjelent Legendás komédiások című kötetből írt sorozatunkban ezúttal a az egyik legnagyobb magyar nevettető, Alfonzó, azaz Markos József emlékeiből idézünk.

A hőskorszakból meg kell emlékezni Alfonzó klasszikus részeg számáról, arról a delíriumos figuráról, aki mindig nagy magyarra itta le magát és így hőzöngött: – Micsoda? Hogy én nem vagyok magyar? Én, aki Álmossal együtt jöttem be a Vereckei szoroson? Tudják, milyen szorosan jöttünk? Csak profilban tudtunk végigmenni. Én nem vagyok magyar, aki Árpáddal és a hét vezérrel egy brigádban voltam sztahanovista? Magyar anyák! Magyar ifjak! Én ekeljük együtt: Ó Tannenbaum... Ó Tannenbaum...

Alfonzót 1944-ben behívták munkaszolgálatra. Az ukrán fronton ásta a lövészárkokat. Öltözete: zsákruha derekán dróttal átkötve. Egy alkalommal összetalálkozott a dalköltő G. Dénes Györggyel, aki már régebben lapátolt, ő is rongyokba öltözve, lába újságpapírokba bugyolálva. Amikor a két század elhaladt egymás mellett Alfonzó átkiabált G. Dénesnek: – Hol dolgoztatsz?

Alfonzó a háború után egy születésnapi partira késve érkezett, talpig gyászruhában. Sokáig egy szót sem lehetett kivenni belőle arról, hogy kit gyászol? A végsőkig fokozta a feszültséget, mire végre kinyögte: „meghalt a háziorvosom." „Ennyire szeretted?" érdeklődtek. „Egy biztos, sokat törődött velem." „Hogy hívták?" kérdezték. „Dr. Mengele."

Alfonzó mindig kitalált valamit, hogy társaságát szórakoztassa. Erre egy kötelező május elsejei felvonuláson – hatalmas testi erejétis kamatoztatva – vált lehetősége. Az történt, hogy a Vidám Színpadtársulata a felvonulásra elfelejtette a vörös zászlót magával vinni. Nos Alfonzó a kis Kabost nyakába vette és vörös zászló helyett a vörös Kabost lengetve vonult el a tribün előtt.

Alfonzó és Szuhay Balázs parodista gyakran ugratták egymást különösen vidéki fellépéseik során. Szuhay egyszer azzal hencegett, hogy műsorában, egy nyírségi faluban olyan tökéletesen utánozta a vonat hangját, hogy a nézőtéren ülő bakter felpattant a helyéről és kirohant, mert azt hitte befutott a nyolchúszas személy.

Alfonzó nem akart lemaradni a dicsekvésből és elmondta, hogy ő egy szabadtéri előadáson éjfél előtt néhány perccel elkezdte utánozni a kakas hangját és felkelt a nap!

Végezetül, ajánlok egy ragyogó riportot a 168 órából: http://www.168ora.hu/arte/100-eve-szuletett-alfonzo-91433.html

Tudod, mi a hosszú élet titka?

– Remélem, elárulod.

– Nem szabad abbahagyni a lélegzést.

Forrás:

Wikipedia

színészkönyvtár

Kalmár Tibor: Színész legendák

168 óra

Az ötödik részben első női olimpiai bajnokunk, a kétszeres olimpiai bajnok, Elek Ilona életútja következzen:

Elek Ilona (asszonynevein: Schacherer Károlyné, majd Hepp Lászlóné; becenevén: Csibi) (Budapest, 1907. május 17. – Budapest, 1988. július 24.) kétszeres olimpiai bajnok, hatszoros világbajnok magyar tőrvívó; a magyar sport első női olimpiai aranyérmese. Testvére: Elek Margit világbajnok tőrvívó.

Kapcsolata a zenével

A Zeneművészeti Főiskolán végzett. Eredetileg zongoraművész szeretett volna lenni, de a vívás érdekében erről lemondott. Nem szakadt el teljesen a muzsikától, sok táncdalnak volt a zeneszerzője. Ő írta az 1959. évi budapesti vívó-világbajnokság indulóját, majd az úgynevezett labdarúgó-indulót.

Sportpályafutása

Már az 1928-as olimpiai csapatban is számításba vették, mint tartalék. 1929-ben a magyar bajnokságon második, majd az Eb-n ötödik lett az egyéni versenyben.

1933-ban ismét második volt a magyar bajnokságon. A budapesti Eb-n csapatban első, egyéniben ötödik lett. Egy évvel később, már a DAC versenyzőjeként ismét ezüstérmes lett az ob-n, majd az Európa-bajnokságon csapatban és egyéniben is győzött. Ugyanezeket az eredményeket érte el 1935-ben is. 1936-ban San Remóban csapat-Európa-bajnok lett, majd megszerezte első magyar bajnoki címét is. Zsidó származása miatt a berlini olimpia előtt kizárták a Honvéd Tiszti Vívó Klubból, majd a MAC-ból is, de ennek ellenére részt vett a játékokon, és 21 mérkőzéséből csak hármat vesztett el, ami elegendő volt az első hely megszerzéséhez, ezzel a magyar sport első női olimpiai aranyérmese lett. A náci szervezőket különösen bosszantotta, hogy egy német vívó elől vitte el az elsőséget.

1937-ben megvédte magyar bajnoki címét, a párizsi vb-n csapatban első, egyéniben második lett. Az UTE versenyzőjeként 1938-ban hatodik lett az ob-n, 1940-ben csapatbajnoki ezüstérmes volt. A háborús évek alatt származása miatt nem versenyezhetett.

1946-ban, a KASE sportolójaként a csapatbajnokságban és egyéniben nyert aranyérmet. 1947-ben ismét egyéni bajnok lett. 1948-ban a hágai csapat vb-n ezüstérmes lett, a londoni olimpiai játékokon 12 év után megvédte bajnoki elsőségét. Ez vele együtt két sportolónak sikerült.

1949-ben ismét két magyar bajnoki elsőséget szerzett, amit 1950-ben megismételt. 1952-ben szerezte pályafutása utolsó egyéni magyar bajnoki aranyát. Az 1952. évi nyári olimpiai játékokon az első helyen kialakult holtversenyt eldöntő találkozón szenvedett minimális vereséget, így ezüstérmes lett. 1951-től 1955-ig minden vb-n tagja volt a győztes csapatnak. Az 1956-os csapat vb-n bronzéremmel búcsúzott a világversenyektől, a Melbourne-i olimpiára már nem jutott ki.

1937 és 1956 között hat világbajnokságot (ebből öt csapataranyat), öt Európa-bajnoki elsőséget és tíz magyar bajnoki címet nyert. Mindezek mellett számtalan más érem birtokosa volt. Összesen 63 alkalommal volt magyar válogatott.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság a következőképp értékeli az 1936-os sikert: „Ilona első magyar női sportolóként lett olimpiai bajnok, s ezzel a nemzeti szocializmus fölött is győzelmet aratott, hiszen zsidó volt". 1948-as londoni győzelmével kapcsolatban pedig így ír a NOB: „Elek Ilona nemcsak ellenfeleinél bizonyult jobbnak, hanem a háborút, az idő múlását is legyőzte. Bizonyította, a szellem, a lélek erejét, és páratlan pályafutása arra is felhívja a figyelmet, hogy jó fizikum, erőnlét is szükséges a sikerekhez. Valamennyien csodáljuk őt.”

A sokoldalú, több nyelven beszélő versenyző visszavonulása után hosszú éveken át kapitányként dolgozott a női válogatottnál. Az Olimpiai Érdemrend kitüntetettje, elsők között választották be a Halhatatlanok Klubjába. A Nemzetközi Vívó Szövetség (FIE) első női tiszteletbeli tagja volt. Sportpályafutásának befejezése után az Óra és Ékszer Kereskedelmi Vállalat igazgatóhelyettese volt. Testvérével együtt írt önéletrajzi műve Így vívtunk mi címen jelent meg 1968-ban. 2011-ben a Magyar Olimpiai Bizottság Nők a sportban bizottsága emléktáblát avatott az V. kerületi Deák Ferenc utca 15-ös számú házon, ahol az első magyar olimpiai bajnoknő lakott.

Ez a sportoló – NŐ volt. Méghozzá szabálytalan szépségű, de lélegzetelállítóan gyönyörű nő, akinek szépségét nem csak külseje, hanem belső tartása, szellemi és lelki ereje adta meg. Egy nő, aki gyereklányként akkor kezdett vívni, amikor Magyarországon a női sportot általában is lenézték, a női vívást pedig, lévén küzdősport, egyszerűen nem tartották kívánatosnak. Ha mégis megtűrték a lányokat, nőket a vívóteremben, akkor azok csak az összes férfi vívó után kaphattak iskolát a mestertől, asszózni pedig soha, egyetlen férfiú sem volt hajlandó velük, vívhattak szerencsétlenek egymással, ahogy tudtak. /Sportmúzeum/

Forrás:

Wikipédia

MTVA

A negyedik részben egyik legnagyobb tudósunk, Neumann János életútja következzen:

Neumann János (Neumann János Lajos) (Budapest, Lipótváros, 1903. december 28. – Washington, 1957. február 8.) magyar származású matematikus, a számítógép atyja.

Neumann János 1903. december 28-án született Neumann Miksa és Kann Margit első gyermekeként Budapesten, a Váci körút (ma Bajcsy-Zsilinszky út) 62. sz. házban. Jánosnak később két öccse is született: Mihály (1907) és Miklós (1911). Az édesapa Pécsről származott, és Budapesten ügyvédként dolgozott, majd a Magyar Jelzálog- és Hitelbankhoz került először főjogtanácsosi pozícióba, majd pedig a bank igazgatói székébe. János édesanyja, Margit a háztartást vezette, és fiai nevelésével foglalatoskodott.

Neumann Miksa 1913-ban nemesi címet kapott, és felvette a margittai előnevet, így a család minden tagja jogosulttá vált ennek használatára. Fia, János így lett hivatalosan margittai Neumann János, aki későbbi külföldi tartózkodása idején vette fel először a Johann von Neumann, majd később a John von Neumann nevet, a világ nagyobbik részén ma is így ismerik.

A Neumann család ingergazdag szellemi légkört teremtett a gyermekek számára, a gyakori beszélgetések nem kizárólag tudományról zajlottak, nem volt ritka a zenei, színházi vagy irodalmi téma. A gyerekek már fiatalon németül és franciául is tanultak nevelőnőiktől. Ugyancsak mindennapos volt a vendégség a háznál, jöttek külföldiek és magyarok egyaránt. A hazai szellemi elit prominens képviselői is tiszteletüket tették Neumannéknál, például Ortvay Rudolf, a budapesti tudományegyetem elméleti fizikai intézetének igazgatója vagy Fejér Lipót matematikaprofesszor.

János már korán kortársait jóval meghaladó képességekről tett tanúbizonyságot. Magyar anyanyelve, a francia és a német nyelvek mellett tanulta a latint és az ógörögöt; emlékezőtehetsége szinte fotografikus volt, és fejszámolásban is rendkívüli eredményeket mutatott fel. Már hatéves korában képes volt két hatjegyű számot fejben elosztani, apjával ógörögül társalgott. Egész lapokat képes volt egy pillantással megjegyezni, és nyolcéves korában már túl volt a 44 kötetes egyetemes történelmen. Ez utóbbi képessége felnőttkorában szinte védjegyévé vált. Legenda járt arról, hogy a korai elektronikus számológépek számításait ő maga ellenőrizte fejben a gépekével azonos sebességgel.

1935-ben Kövesi Mariettától, első feleségétől megszületett Marina (von Neumann Whitman) nevű lánya, aki ma híres közgazdász Amerikában. Miután elvált, 1938. november 17-én Budapesten, a Terézvárosban feleségül vette második feleségét, Dán Klárát, Dán Károly és Stadler Kamilla lányát.

Neumann már tízéves kora előtt csodagyereknek számított, majd 1913-ban szülei beíratták a híres fasori evangélikus főgimnáziumba (Ágostai Hitvallású Evangélikus Főgimnázium). Ebbe az iskolába járt a Nobel-díjas Wigner Jenő (1963, fizikai) és Harsányi János (1994, közgazdasági) is, ahol mindhárman Rátz László tanár úrtól tanultak matematikát.

1921-ben Neumann beiratkozott a budapesti tudományegyetem matematika szakára. Egyetemi évei alatt sokat tartózkodott Berlinben, ahol Fritz Habertnél kémiát, Albert Einsteinnél statisztikus mechanikát és Erhardt Schmidtnél matematikát hallgatott. Berlinben szorosra fűzte kapcsolatát Wignerrel, Szilárd Leóval és Gábor Dénessel. Apja kívánságára Neumann 1923-ban Zürichbe ment, hogy a zürichi Szövetségi Műszaki Egyetemen vegyészetet tanuljon. Vegyészmérnöki diplomáját 1925-ben szerezte, matematikából pedig egy évvel később doktorált Budapesten.

1930-ban meghívták vendégprofesszornak az Egyesült Államokba, Princetonba. Hamarosan az ottani egyetem professzora (1931), az Egyesült Államok legfiatalabb egyetemi tanára lett. Itt fogalmazta meg a mechanika ergodtételét, a sok részecskéből álló rendszereket statisztikusan leíró matematikai modellt. Ezt követően az újonnan megnyílt a princetoni Institute for Advanced Studies professzora (1933-1955) – John von Neumann néven – ahol a világ legkiválóbb tudósai gyűltek össze. Neumann Az 1930-as évek végén Murray-vel a később Neumann-algebrának hívott operátorgyűrűket kutatta, ebből eredt a folytonos geometria. 150 dolgozata közül 20 fizikai, a többi az elméleti, az alkalmazási, a játék- és a számítógép-elmélet közt oszlik meg.

1940-től fordult az alkalmazott kutatások felé, bevezette a numerikus meteorológiát, az időjárás-előrejelzés számszerűsítését.

A világháború alatt polgári hivataloknál és a hadseregnél volt tanácsadó. Los Alamosban az atomprogram során a robbanási lökéshullámokat és ballisztikai lőelemtáblázatokat elemezte, rengeteg gépi számolással. Fermivel kidolgozta a statisztikus becslésen alapuló Monte-Carlo-módszert.

Játékelméletének lényege az 1928-as minimax tétel. 1944-ben Oskar Morgensternnel a Játékelmélet és közgazdasági viselkedés című könyvben a kétszemélyes játékok stratégiáját elemezték. Ezen alapult az operációkutatás, amit a közgazdaság, a társadalom- és hadtudomány, a pedagógia is használ. Hidrodinamikai kutatásainak nemlineáris differenciálegyenleteit nem lehetett zárt formában megoldani, ez vezette a számítástechnikához.

Neumann 1944-ben Hermann Goldstine-től hallott először az 1000 művelet/sec-es ENIAC gépről, ezután együtt dolgoztak a számítógépek fejlesztésén, bár Neumann vitában állt az ENIAC tervezőivel a programtárolás kérdésében. Neumann az emberiség közös kincsének tartotta a számítógépet, s nem volt hajlandó szabadalmaztatni ötleteit, sőt 1945-ben kiadta az EDVAC, a következő típus leírását, megakadályozva annak levédését. (E gép egy változatát tiszteletére Johnniac-nak nevezték el).

Az első Neumann-típusú gép Cambridge-ben épült, saját gépüket az IAS-t 1952-ben alkották meg Goldstine-nal, ez aritmetikai, memória-, vezérlő- és input-output egységekből állt, s először itt alkalmazták a programmódosítást programmal. Neumann javasolta a képernyős kimenetet a nyomtatás helyett, lévén ez gyorsabb és jobb. Az IAS a mai gépek őse, a prototípust a washingtoni Smithsonian múzeum őrzi. Neumann úttörő volt a gépek logikai felépítése terén is, tőle származik a kettes számrendszer alkalmazása, a memória, az utasítások rendszere. 

Felismerte, hogy a számítógépben nemcsak adatokat, hanem utasításokat, programokat is lehet tárolni. A Neumann-elv szerint a program műveleteit és a memória rekeszeit számkóddal jelölik, a programot számsorozatként a gép tárolja. A vezérlő egység a beírás rendjében hajtja végre a parancsokat. A mai gépek mind így működnek, csak méretük zsugorodott, akkor a csöves egyenirányítók miatt olykor több szobát is megtöltöttek. (A nem-Neumann-elvű gépeknél az egyes lépések párhuzamosan futnak.)

Neumann dolgozta ki, hogyan adhat megbízható választ a megbízhatatlan elemekből álló gép, leírta a véletlen gépi szimu­lálását. A magu­kat repro­dukáló sejt­automatákat, a halmaz­elmélet egzakt alapjait, a kiber­netika elmé­letét is kutatta. 1956-ban beteg lett, s akasztófa­humorral ezt mondta: ha rá­kom van, megkapom a Fermi-díjat. Meg­kapta, a Szabad­ság-éremmel együtt, mindkettőt már toló­kocsiban vette át. (Csontrákban szen­vedett, a betegséget vélhetően az atom­bomba-kísér­letek köz­ben kapta.) Utolsó műve a szá­mítógép és az agy­működés párhu­zamait k­utatta. 1957. február 8-án halt meg Washing­tonban, s Prince­tonban te­mették el. Ne­vét hold­kráter őrzi, Buda­pesten és Székes­fehér­váron ut­cát, Buda­pesten szakközépiskolát, Egerben gim­náziumot nevez­tek el róla, a Financial Times 2000-ben a XX. század emberének nevezte.

Óriási munkabírása, remek nyelvérzéke volt, bár az angolt akcentussal beszélte. A magyart is használta, lévén mindkét felesége magyar. Nagy viccmesélőnek, vidám, társasági embernek ismerték, legendás volt műveltsége, memóriája, fejszámoló készsége - a legenda szerint a kezdeti számítógépek számításait ő maga ellenőrizte a géppel egy időben, fejben kalkulálva. Hedonista volt, aki szeretett enni-inni (mondása szerint mindent kiszámolt, egyedül a kalóriákat nem), női lábakat nézni (Los Alamosban a titkárnők rá való tekintettel barikádozták el íróasztaluk elejét), veszélyesen vezetni (olykor olvasott közben, máskor fának ment és letartóztatták). 

A világ válságjelenségei láttán a tudomány felelősségét és feladatait hangsúlyozta: "A fejlődés ellen nincs gyógymód. Meg fog hiúsulni minden olyan törekvés, hogy biztonsági csatornákat találjunk a haladás mai, robbanékony változatai számára. Csak a szükséges emberi tulajdonságokat emelhetjük ki: türelem, rugalmasság, intelligencia" - írta.

Forrás:

Wikipédia

Sg.hu