A huszonegyedik részben a XX. század egyik legnagyobb atomfizikusának, Teller Edének az életrajza következzen:
Teller Ede (Budapest, 1908. január 15. – Stanford, Kalifornia, 2003. szeptember 9.) magyar–amerikai atomfizikus, aki élete jelentős részét az Amerikai Egyesült Államokban élte le, és sikereit is főként ott érte el. Legismertebb a hidrogénbomba-kutatásokban való aktív részvétele, e miatt, mint a „hidrogénbomba atyja” vált közismertté.
Bár zsidó vallású családban nőtt fel, később agnosztikussá (filozófiai értelembe vett szkeptikussá) vált.
Apja, Teller Miksa jónevű ügyvéd volt a fővárosban, édesanyja, Deutsch Ilona művelt asszony, jól zongorázott, jobban beszélt németül, mint magyarul, és tudott franciául, spanyolul, olaszul is. Teller Ede azt vallja magáról, hogy ötéves kora körül egyetlen dologban volt otthonos: a számokban. Elemi iskolai osztályait magániskolában végezte, majd a Trefort utcai Mintagimnáziumba járt. A német és magyar nyelv mellé nevelőnőjétől hamar megtanulta az angolt. Ellentétben szerencsésebb középiskolai környezetbe került kortársaival (Wigner, Neumann) matematikai tanulmányaihoz itt nem kapott segítséget, osztálytársai és matematikatanára nem szerették, mert tehetségesebb volt környezeténél. Szerencsére azért akadtak, akik számára fontos volt Teller matematikai fejlődése.
1925-ben beiratkozott a Királyi József Műegyetemre, a Budapesti Műszaki Egyetem elődjébe, Bár a matematika érdekelte, apja kívánságának megfelelően a vegyész szakon tanult, hasonlóan a néhány évvel idősebb Wigner Jenőhöz és Neumann Jánoshoz. A gondos apa ekkor mutatta be nekik és Szilárd Leónak. Miután 1926. január 2-án engedélyt kapott rá, elhagyta az országot abban a hitben, hogy Németország mentesebb lesz az antiszemitizmustól, mint a Horthy-korszak Magyarországa a Numerus clausus törvényét követően.
Németországban
Karlsruhéban folytatta tanulmányait, ahol a kémiai oktatást a német vegyipar támogatta. 1928-ban apja is belenyugodott abba, hogy érdeklődése nem a kémiához köti, ezért átment a müncheni egyetemre, a fizika szakra. Itt érte egy villamos baleset, amelynek következtében elveszítette jobb lábfejét. Felgyógyulása után mivel A. Sommerfeldnek, a klasszikus fizika egyik utolsó nagy alakjának előadásai nem nyerték meg a tetszését a következő tanévet Lipcsében folytatta, ahol Heisenberg adott elő. Őróla mondja, hogy nagyon mély hatást gyakorolt rá.
1930-ban doktorált fizikából (a molekuláris hidrogénionról írta értekezését), és ezután Göttingenben kapott kutatói állást. Ahhoz a kutatói körhöz csatlakozott, amelynek Heisenberg, Bohr és Einstein voltak a vezéralakjai, de baráti kapcsolat fűzte diáktársához, Karl von Weizsäckerhez is.
Hitler uralomra jutása után, 1934-ben először Dániába ment, Niels Bohr kutatócsoportjába. Még ebben az évben házasságot kötött Harkányi Augusztával (Mici). Két évet töltött a Göttingeni Egyetemen, majd 1934-ben elhagyta Németországot, a Zsidó Kimenekítő Tanács segítségével. Bohr intézetében találkozott a szintén politikai menekült orosz fizikussal, Gamowval, aki hamarosan professzori állást kapott a George Washington Egyetemen és egy év múlva, amikor Teller már Londonban dolgozott, meghívta maga mellé társprofesszornak.
Emigráció az Amerikai Egyesült Államokba
Teller 1935 augusztusában érkezett az Egyesült Államokba és 1941-ben az állampolgárságot is megkapta. Washingtonban Gamow és Teller szorosan együtt dolgoztak. Megfogalmazták az ún. Gamow-Teller tételt, amely a szubatomi részecskék tulajdonságait írja le a radioaktív bomlás során. Vizsgálták az asztrofizika atomi folyamatait is. 1937-ben közös dolgozatban írtak arról, hogy a Nap energiatermelése atommagfúzión alapszik. Ez a munka mutatja, hogy Teller már ekkor elkezdett foglalkozni a magfúzió elméleti kérdéseivel.
Teller egyike volt azoknak, akik azonnal felismerték annak veszélyét, hogy német tudósok 1939-ben felfedezték az atommaghasadást. Az emiatti félelmet erősítette, hogy tudták, a német nukleáris programot maga Heisenberg vezette. Szilárddal, Wignerrel együtt részese annak az akciónak, amelyben Einsteint rávették egy Roosevelt elnöknek szóló figyelmeztető levél írására. Így 1941-ben bekapcsolódott az amerikai Manhattan-tervbe, amelynek célja az atombomba előállítása volt. Chicagóban Fermivel, majd Berkeley-ben dolgozott, de hamar a Los Alamos-i laboratóriumba kerül, ahol Oppenheimer vezetésével készítették az első atombombát. Jelentős számításokat végez a bomba hatásaira vonatkozóan.
Már 1940-ben vizsgálta azt a lehetőséget, hogy a maghasadáson alapuló atombomba keltette hő begyújthatja-e a még nagyobb teljesítményű termonukleáris reakciót, a hidrogénbombát. Reménykedett abban, hogy Los Alamosban mindkét fegyveren dolgozni lehet, de az atombomba-fejlesztés nehézségei miatt a fúziósenergia-kutatásokat időlegesen törölték. Ez súrlódásokhoz vezetett közte és Oppenheimer, a laboratórium igazgatója között.
1945-ben tagja, 1947-től elnöke a Reaktorbiztonsági Bizottságnak. Felismerte az urán-grafit-víz típusú reaktorok veszélyforrását (Teller-effektus), és sikerült leállíttatnia az USA-ban az olyan grafitos reaktorok működtetését, mint amilyen például később a csernobili erőmű lett. (Csernobilban többek között a Teller-effektus vezetett a katasztrófához.) Részt vett az inherensen biztonságos (bolondbiztos) TRIGA reaktorok kifejlesztésében.
Amikor a Szovjetunió felrobbantotta első atombombáját, Truman elnök elrendelte a fúziós fegyver kidolgozását Los Alamosban, és 1952-ben sikeresen ki is próbálták az első amerikai hidrogénbombát. A robbantás kapcsán jelentős ellentét keletkezett az amerikai atomtudósok között. Teller látva, hogy a Los Alamos-i tudósok nincsenek egyértelműen a következő fegyvergeneráció kifejlesztése mellett, nagy energiával küzdött egy új termonukleáris kutatólaboratórium létrehozásáért. Ennek eredményeképpen az amerikai Atomenergia Bizottság Észak-Kaliforniában megalapította a Lawrence Livermore Laboratóriumot, amelynek Teller tanácsadója, igazgatóhelyettese, végül igazgatója lett. Az Oppenheimerrel való ellentét tovább mélyült, és amikor Oppenheimert biztonsági okokból megvádolták, néhányan Tellert is okolták emiatt, bár ő semmiféle vádat nem emelt.
Szülei és Emmi húga Magyarországon maradtak. Húgának férje és édesanyjának bátyja 1944-ben a holokauszt áldozatai lettek, a többiek a pesti gettóban érték meg a felszabadulást. Édesapja 1950-ben meghalt, édesanyját, húgát és unokaöccsét 1951-ben kitelepítették Tállyára, ahonnan másfél év múlva térhettek vissza Pestre, de lakásukat közben elvették. Unokaöccse 1956-ban elhagyta az országot. Szilárd Leó 1958-ban rá akarta venni, menjen el Moszkvába vele a Pugwash Konferenciára, hogy beszélhessenek a szovjet atomfizikusokkal a nukleáris leszerelésről. Ő azonban elutasította, rokonai magyarországi fenyegetettségére hivatkozva. Ezt Szilárd elmondta Moszkvában a szovjeteknek és a magyar küldöttnek, Jánossy Lajosnak is, mint abszurd dolgot. Három hét múlva édesanyja és húga megkapta az útlevelet és találkozhatott Tellerrel San Franciscóban. Szilárd levélben köszönte meg Jánossynak a közbenjárását.
Teller a hetvenes években szorgalmazta a fúziósenergia-kutatásokat, majd a nyolcvanas években ő kezdeményezte a csillagháború néven ismertté vált rakétaelhárító-rendszer kifejlesztését. Mindig is az erős katonai védelem szószólója volt. Wigner Jenő a tudomány egyik leginkább gondolattelibb államférfiának nevezte őt. 1975 óta a Stanford Egyetem Hoover Intézetének kutatója, és Palo Altóban Kaliforniában élt.
A molekulaspektroszkópiai problémák megoldásánál alkalmazott kvantummechanika és a magfizika területén számos elméleti eredménye született, mégis, legismertebb munkái nagyon is gyakorlati jellegűek. Maga is azt mondta: „Az igazi eredményem nem elméleti problémák megoldása... egyedül álltam ki a hidrogénbomba mellett. Hozzájárultam a hidegháború megnyeréséhez, amikor a rakétaelhárításon dolgoztam.” Az utóbbi évtizedekben kifejtett tevékenysége elsősorban az üregvédelemre, az atomerőművek biztonságának növelésére irányult.
1962-ben John Fitzgerald Kennedy elnöktől átvehette az Enrico Fermi-díjat a kémia és a fizika terén elért eredményei, a termonukleáris kutatásban játszott vezető szerepe és a nemzetbiztonság erősítése terén végzett munkájának elismeréseként. A Reagan-Gorbacsov puhatolózások idején Reagant határozottan biztatta, ne engedjen a csillagháború kérdésében, mert a szovjeteknek nincs ilyen elektronikájuk.
1936 után 1990-ben járt újra Magyarországon és utána minden évben hazalátogatott, s az atomenergia békés felhasználásának világhírű pártolójaként, egy ízben a Paksi atomerőműbe is, ahol - széleskörű műveltségét bizonyítandó - az Energetikai Főiskola auditóriumában, zongorán Mozartot játszott a hallgatóságának. 1994. április 23-án Göncz Árpád köztársasági elnöktől átvehette a Magyar Köztársasági Érdemrendet. 1997-ben megkapta az akkor elsőként kiosztott Magyarság Hírnevéért kitüntetést.
Díjai
· Albert Einstein-díj, 1958
· Enrico Fermi-díj, 1962
· National Medal of Science (Nemzeti Tudományos Medál)
· A Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja, 1990
· A Magyar Köztársaság Rubinokkal Ékesített Zászlórendje, 1990
· Ignobel Béke-díj, 1991
· A Budapesti Műszaki Egyetem díszdoktora, 1991
· Az Eötvös Loránd Tudományegyetem tiszteletbeli professzora, 1991
· Az Eötvös Fizikai Társulat tiszteletbeli tagja, 1993
· A Fizikai Szemle Nívódíja, 1994
· A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal, 1994
· A Magyar Nukleáris Társaság Szilárd Leó Érme, 1994
· A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem díszdoktora, 1995
· Magyar Örökség díj, 1996.
· A Magyarság Hírnevéért Díj, 1997
· Magyar Corvin-lánc, 2001
· Presidential Medal of Freedom (Szabadság Elnöki Medál)
· Bolyai-díj, 2004 (posztumusz)
· Budapest díszpolgára (2012) (posztumusz)
Emlékezete
· Róla nevezték el az 5006 Teller kisbolygót.
· Teller Ede út: a világon elsőként Csepelen neveztek el közterületet a világhírű tudósról. 2013. november 5-én ugyanitt avatták fel a mellszobrát is, Magyarországon elsőként.
Forrás:
Wikipédia
Omikk
